A pick-upok, teherautók és más nehéz járművek, munkagépek számos eszközzel és alkatrésszel rendelkeznek, amelyek segítenek ellenállni a mindennapi igénybevételeknek. Ugyanakkor olyan elemekre is szükségük van, amelyek hozzájárulnak a stabil vezethetőséghez, és biztosítják a hosszú távú működést. Ez vonatkozik például a laprugók erősítésére, amely lehetővé teszi, hogy a pick-upok az átlagosnál nagyobb terheléseknek is ellenálljanak.
Március 31-éig kell érvényesíteni a nyugdíjasok bérletigazolványát - hívta fel a figyelmet hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A cég a diákigazolványok és más okmányok érvényességi idejének ellenőrzését is javasolja.
A visegrádi négyek együttműködésének keretében főállatorvosi találkozót tartottak november 17-én Budapesten Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Románia, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia részvételével - közölte az Agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
Újbuda Önkormányzata azért egyezett bele a Fővárosi Önkormányzat által szorgalmazott pályázat kiírásába, mert egyetértett azzal, hogy a Kelenföldi Városközpont felújítása és átalakítása - annak leromlott állapota miatt - halaszthatatlan.
A Blaha Lujza téri forgalomkorlátozások feloldása után, hétfőtől változnak az egyirányúsítások a Belső-Erzsébetvárosban: az autósok nem használhatják teljes hosszában a Wesselényi utcát és a Dohány utcát a Kiskörút, valamint a Nagykörút között.
Az eredetileg tervezettnél hamarabb, szombattól ismét bővített forgalmi kapacitással használhatják a fővárosban a Rákóczi út-Nagykörút csomópontot az autóval közlekedők, hétfő hajnalban pedig visszaáll a villamosbarát körúti lámpaprogram - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.