h i r d e t é s

Kelenföld-városközpont - Kizárólag a helyiek által is támogatott átalakítási terveket fogadja el Újbuda

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kelenföld-városközpont - Kizárólag a helyiek által is támogatott átalakítási terveket fogadja el Újbuda

2021. október 29. - 11:56

Újbuda Önkormányzata azért egyezett bele a Fővárosi Önkormányzat által szorgalmazott pályázat kiírásába, mert egyetértett azzal, hogy a Kelenföldi Városközpont felújítása és átalakítása - annak leromlott állapota miatt - halaszthatatlan. 

Forrás: Újbuda/Facebook

"A legfontosabb célunk, hogy a meglévő városközponti jellegű funkciók korszerűsítésével, fejlesztésével egy új korszerű, színvonalas, élő és élhető, a lakókörnyezet minőségét is emelő városközpont alakuljon ki." - írja közleményében az Újbudai Polgármesteri Hivatal

A teljes értékesítendő területből valamivel több, mint 80% a Főváros, míg közel 20% Újbuda tulajdona. A XI. kerület vezetése az első pillanattól kezdve hangsúlyozta, hogy a területen nem támogatja lakóház vagy toronyház építését és ezt az elvárást az egész pályázati folyamat során, kisebbségi tulajdonosként is érvényesíteni fogja. Erre a döntéshozatali eljárás lehetőséget is biztosít, hiszen nem a legjobb árajánlatot tevő számít biztos befutónak a pályázók közül.

A második forduló után a koncepcióterveket 4 tagú szakmai bíráló bizottság értékeli, amelynek tagja Újbuda főépítésze, valamint a városgazdálkodási igazgatója is. Fontos, hogy a bizottság által szakmailag, a lakossági elvárásokat is tükröző, legjobbnak ítélt pályázat teheti meg az utolsó ajánlatot a liciten.

A lakosság számára bármilyen döntés előtt kiállítjuk a beérkezett terveket, hogy megtekinthessék, és elmondhassák azokról a véleményüket.

A pályázat kiírásáért és lebonyolításáért a Fővárosi Vagyonkezelő felel. Újbuda az eljárás során vétójoggal élhet, amennyiben a képviselő testület nem támogatja az eladást, akkor a pályázat eredménytelen lesz.

Újbudának csak a közös pályázattal van érdemi lehetősége beleszólni a korszerű városközpont kialakításába. Amennyiben elállunk a pályázattól valószínűsíthető, hogy a Főváros a mi területünk nélkül önállóan értékesíti a saját részét, és akkor feltehetően csak az ár fog számítani.

A mai napon Dr. László Imre és Bakai-Nagy Zita, Újbuda polgármestere és alpolgármestere találkozott a Kelenföldi Üzletközpont jelenlegi bérlőinek képviselőjével. Az egyeztetésen az önkormányzat vezetői tájékoztatást adtak az újbudai vezetés egyértelmű céljairól és a pályázati eljárás helyi érdekeket is érvényesítő garanciáiról. Újbuda polgármestere felajánlotta, hogy közvetítői segítséget nyújt a bérlők és a Főváros közötti tárgyalások elindítása érdekében.