Elhelyezték az ukrajnai Children’s Living Places projekt első alapkövét

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Elhelyezték az ukrajnai Children’s Living Places projekt első alapkövét

2025. október 21. - 12:00

Október 14-én helyezték el a Children’s Living Places projekt alapkövét három helyszín közül elsőként az ukrajnai Lviv-ben az ukrán és dán SOS Gyermekfalvak közreműködésével.

A VELUX Cégcsoport részvételével megtartott alapkőletételi ünnepség egyben a családi típusú lakóotthon építésének kezdetét is jelenti, amelyek alternatívát kínálnak a hagyományos gondozási intézményekkel szemben, és hozzájárulnak az ország létfontosságú újjáépítéséhez.

Az SOS Gyermekfalvak ukrajnai szervezete (SOS Ukrajna) az infrastruktúra, a biztonsági helyzet és a hatóságok kapacitásának alapos felülvizsgálatát követően a nyugat-ukrajnai Dubliany települést, Lviv egy külvárosi részét választotta a Children’s Living Places projekt első helyszínéül. A kezdeményezés célja, hogy példát mutasson az ukrán gyermekgondozási rendszer reformjához, elősegítve a megelőzésre irányuló szociális munka és a családi alapú nevelést azok számára, akik szülői gondoskodás nélkül maradtak az országban. Lviv Városi Tanácsa nemrégiben írta alá a terület bérleti szerződését, ezzel lehetővé téve az építkezés megkezdesét.

„Örömmel tölt el minket, hogy Lviv adhat otthont az első Children’s Living Places helyszínnek. Hálásak vagyunk Lviv Városi Tanácsának, amelynek tagjai elkötelezett partnereink a gyermekgondozási rendszer radikális megújításában. Várjuk, hogy partnereinkkel közösen fejleszthessük a területet, megkezdhessük a házak építését, és megtalálhassuk azokat a nevelőcsaládokat, akik ezekből a házakból valódi otthont teremtenek majd” – emelte ki Anastasiia Osadchaaz SOS Ukrajna a Children's Living Places projekt megvalósításáért felelős vezetője.

„Rendkívül izgalmas látni, hogy ez a koncepció most megvalósul és hogy ilyen fontos célt szolgál – ígéretesebb jövőt biztosítva a gyerekeknek, akik ezekben az új otthonokban fognak felnőni. Ukrajna teljes újjáépítésének ez talán csak egy apró része, azonban hatalmas előrelépés az ukrán gyermekek számára, akik ezentúl egészségesebb és támogatóbb környezetben nőhetnek fel. Már alig várjuk a következő házak megépülését is, hogy tovább segíthessük az ország újjáépítését, elsődlegesen a gyermekek számára” – mondta Fleming Voetmann, a VELUX Cégcsoport külső kapcsolatokért és fenntarthatóságért felelős alelnöke.

A kezdeményezést hivatalosan a 2024-es, Koppenhágában megrendezett Ukrán Befektetési Fórum 2.0 elnevezésű eseményen ismertette Morten Bødskov dán gazdasági miniszter, Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök, az SOS Gyermekfalvak Dánia és Ukrajna, valamint a koalíció több partnerének képviselője.

Az alapkőletétel a jobb ellátás és a jobb otthonok kezdetét jelenti

Ez az alapkőletétel nemcsak a helyi közösség és családok életében hoz új kezdetet, hanem az ukrán gyermekgondozási rendszer megújításában is fontos mérföldkő, miközben hozzájárul az ország háborúban lerombolt otthonainak újjáépítéséhez is. Az eseményen részt vettek nevelőszülők, helyi lakosok, Lviv Városi Tanácsának tagjai, valamint a projektet támogató nemzetközi partnerszövetség képviselői.

A házak a Living Places elvei mentén épülnek: ez egy szabadon megosztott koncepció a VELUX Cégcsoport, az EFFEKT építészstúdió és az Artelia mérnöki csapatának együttműködésében, melynek célja az egészségesebb és fenntarthatóbb otthonok alkotása.

A Lvivben épülő házak előreláthatólag 2026 elejére készülnek el, a program további két ukrajnai helyszínét pedig 2026 folyamán jelentik be.

A házak az SOS Gyermekfalvak Ukrajna és Dánia, a Villum Alapítvány, a Viessmann Alapítvány, a Grundfos Alapítvány, a Bitten & Mads Clausen Alapítvány, a Somfy Alapítvány, a DOVISTA, a VELUX Ukrajna, az Artelia, a Kromann Reumert, a DFDS, az iC Cube, az Archymatyka, valamint a Dán Export és Befektetési Alap (EIFO) együttműködésének keretében épülnek fel.