Egymillió forintos összdíjazásban részesültek a gyermekegészségügyi szakdolgozók

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Egymillió forintos összdíjazásban részesültek a gyermekegészségügyi szakdolgozók

2025. október 21. - 16:27

Átadták az idei Audrey Evans Szakdolgozói Díjakat

Második alkalommal hirdették ki az ország egyetlen olyan elismerésének győzteseit, amely kifejezetten a csecsemő- és gyermekgyógyászatban résztvevő ápolók munkáját ismeri el. A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány által életre hívott Audrey Evans Szakdolgozói Díjra idén negyven jelölés érkezett, közöttük közönségszavazás során összesen mintegy 34 000 voks döntötte el az első három helyezett személyét és sorrendjüket. A díjazottak az elismerés mellett összesen egymillió forintos juttatásban is részesültek.

Az első helyezett Szentgyörgyvölgyi Emese lett, ő nyerte el az 500 000 forintos fődíjat. Emese 36 éve dolgozik az egészségügyben, közel 20 éve osztályvezető főnővér a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának Neurológiai Osztályán. Munkájában mindig a családközpontú betegellátást tartja szem előtt: célja, hogy a klinikai tartózkodás a lehető legkevésbé legyen megterhelő a gyermekek számára — mind fizikailag, mind lelkileg. Sok-sok éve a kis betegek és családjaik biztos támasza.

A második helyet Jacsó Zsuzsanna érdemelte ki, aki 300 000 forintos jutalomban részesült. A szakápoló 1993 óta dolgozik ápolóként a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház gyermekfertőző részlegén. Zsuzsanna a szülőkkel és gyermekekkel egyaránt empatikus — és kollégái számára is megbízható támasz: új szakdolgozók betanítását szívesen és lelkiismeretesen végzi, munkatársai is mindenben számíthatnak rá.

A harmadik helyen Deé Mária végzett, aki az elismerés mellett 200 000 forintos pénzjutalomban is részesült. Mária 36 éve a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház Újszülött osztályának gyermekápolója. Két fiú édesanyjaként maga is megtapasztalta az örömöt, de egyben kihívást is, amit a kicsik nevelése jelent. Ez a tapasztalás segít számára empatikusan támogatni az osztályra kerülő kis betegek szüleit. Azt vallja, hogy a közelség, a simogatás, a megnyugtatás és a bátorítás az ellátás alapjai.

A Dr. Audrey Evans amerikai gyermekonkológusról elnevezett díj célja, hogy évről évre reflektorfénybe állítsa azokat a szakembereket, akik a legnehezebb pillanatokban nyújtanak támogatást a gyerekeknek és családjaiknak.
„Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy ilyen elismerésben részesülhettem. Az egészségügyben eltöltött évek alatt arra jöttem rá, hogy a gyógyulás amellett, hogy orvosi, nagyon erősen lelki folyamat is, és ebben mindannyiunknak – ápolóknak, orvosoknak, szülőknek – közös felelősségünk van. Ez a díj nemcsak nekem szól, hanem minden kollégámnak, akik nap mint nap szívvel-lélekkel dolgoznak a kis betegekért.” – mondta el Szentgyörgyvölgyi Emese, a fődíj nyertese.

Idén a tavalyi évhez képest szélesebb körben lehetett jelölni, hiszen nemcsak orvosok és szakdolgozók, hanem nevezésével, majd voksával bárki – akár a szülő és hozzátartozó is – köszönetet mondhatott a számára kedves ápolónak. A közönségszavazás eredménye egyértelműen mutatja: a gyermekegészségügyi szakdolgozók áldozatos munkája a társadalom széles rétegei számára jelent kiemelkedő értéket.

„Alapítványunk legfontosabb küldetése, hogy a gyógyulási folyamat alatt a családok a gyermekük közelében maradhassanak, hiszen a szeretet és a támogatás óriási erőt ad a felépüléshez. A díj névadója, anyaszervezetünk alapítója, Dr. Audrey Evans mély érzésű emberként és úttörő szemléletű onkológusként elsőként ismerte fel: egy gyermek betegsége valójában egy egész családot érint. Az ő öröksége nyomán hisszük, hogy a családközpontú ellátás nemcsak szakmai, hanem emberi kötelesség is. A díjra jelölt és az elismerésben részesült ápolók mindennapi munkájukkal pontosan ezt az elvet képviselik – és ezért tartjuk rendkívül fontosnak, hogy méltó módon mondjunk nekik köszönetet” – nyilatkozta Répássy Zsuzsanna, a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány ügyvezető igazgatója.

A díjakat október 15-én, az ölelés világnapján ünnepélyes keretek között adták át. További részletek a díjról és a szavazásról a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány Facebook oldalán vagy a dij.ronaldhaz.hu oldalon találhatók.