A National Geographic bejelentette, milyen új műsorok lesznek láthatók a csatornán novembertől. A tartalmak között lesz Chris Hemsworth legújabb dokumentumfilmje, valamint az „Egyiptom elveszett kincsei” és a „Top Guns: Az új nemzedék” sorozatok legújabb epizódjai is.
A Disney Channel Ovis Moziklub szeptember végi vetítésén kislányával együtt tűnt fel Tücsi, aki most őszintén mesélt arról, hogyan próbálják megfércelni a rohanó hétköznapokat a közös élményekkel, és milyen kihívásokat okoz számára a munka-pihenés egyensúlya anyaként.
Minden harmadik házasság felbomlik Magyarországon 15 éven belül. Egyre később kötünk házasságot, kevesebb gyerek születik, és sokan élik meg a „társas magányt”: közös lakásban, közös bankszámlával, de valódi kapcsolódás nélkül. Erre a mindannyiunkat érintő jelenségre ad választ és kapaszkodót Tóth Mihály családos diakónus új könyve, az Amíg a házasság el nem választ, amely szeptembertől elérhető a könyvesboltokban.
Sokan tudják, még többen nem, hogy egy kis Békés megyei faluban, Kunágotán születtem. A falu által adottak, végig kísértek egész eddigi életem során. Úgy gondolom, most egy keveset vissza adhatok mindazért, amit Kunágotától kaptam, ha ebben Ti is segítetek.