11 ezer céggel megint kevesebb

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

11 ezer céggel megint kevesebb

2016. október 07. - 11:09
0 komment

2016 harmadik negyedévében 11306 céget törölt a cégbíróság, ez minden idők legrosszabb harmadik negyedéve.

Idén július1-től szeptember 30- ig 11306 cég került ki véglegesen a gazdaságból, ezzel újabb rekordot írhatunk fel 2016-hoz, mivel a korábbi évek hasonló időszakaiban még sosem került ennyi cég törlésre. A harmadik negyedéves adat 5,5 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában regisztrált adathoz képest.

„A magas törlési szám nagyjából illeszkedik a korábbi trendbe, a törlések száma közel 2 éve azonos szinteket produkál, most az átlagosnál aktívabb nyárvégi hónapok eredményezték a szezonális rekordot”

– mondja Pertics Richárd az Opten céginformációs vezetője.

Az induló eljárásokat tekintve – ugyanebben az időszakban – 1814 felszámolási eljárás, 1664 végelszámolási eljárás és 5416 kényszertörlési eljárás indult.

„Még mindig rendkívül magas a felszámolási eljárások száma, a cégvezetés továbbra is veszélyes üzemnek számít, de az már jó hír, hogy arányaiban egyre kisebb a felszámolások szerepe”

– mondja az Opten szakértője. A kényszertörlések és a hivatalból törlések okozták a magas törlési számokat, ami azt jelzi, hogy a hatósági intézmények újabb hullámban takarítják a renitens cégeket.

A magas törlési számok mellett azért vannak pozitívhírek is, mind az alkalmazotti létszám, mind az újonnan alapított cégek száma reményt keltő. A közzétett vállalati alkalmazotti létszámok 7 ezrelékes növekedést mutatnak a második negyedév adataihoz képest, és 2,9 százalékos növekedést az előző év azonos időszakához képest. Az alapított cégek száma pedig 5916 volt, ami 5,7 százalékkal magasabb előző év azonos időszakánál.

„Összességében még mindig nagyon magas a fluktuáció a hazai cégvilágban, de legalább a fluktuáció szintje állandósulni látszik, ami azt jelzi, hogy még az ideális állapottól messze vagyunk, de a hazai cégek lassan alkalmazkodnak a veszélyes környezethez”

– mondja Pertics Richárd.

A hazai cégstruktúra problémáit jól mutatja az a tény is, hogy csak 2016 harmadik negyedévében 13600 cég ellen indult valamiféle végrehajtási eljárás. „A végrehajtások fakadhatnak kisebb gondatlanságból, vagy tényleges likviditási problémákból, mindenesetre azt jelzi, hogy tőkeerősség és üzleti etika szempontjából is van még fejlődési lehetőség a hazai cégekben”

– mondja az Opten igazgatója.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) harmadik negyedéviértéke átlagosan 11 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Zala, Bács-Kiskun és Vas megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Pest és Heves megye produkálta.

Opten – CFI megyénként, 2016. III. negyedév


Megye

Alapítások

Megszűnések

Felszámolások*

Opten - CFI

Zala

84

114

46

8,20%

Bács-Kiskun

172

235

57

8,62%

Vas

80

97

17

8,73%

Veszprém

108

179

33

9,81%

Békés

68

135

54

10,23%

Győr-Moson-Sopron

208

258

41

10,32%

Csongrád

196

194

25

10,44%

Borsod-Abaúj-Zemplén

201

281

43

10,65%

Somogy

103

149

47

10,72%

Hajdú-Bihar

221

282

61

11,08%

Baranya

143

278

41

11,29%

Tolna

75

117

19

11,47%

Nógrád

58

64

14

11,90%

Szabolcs-Szatmár-Bereg

156

271

71

12,69%

Fejér

181

306

56

12,84%

Jász-Nagykun-Szolnok

99

202

38

13,26%

Komárom-Esztergom

120

303

41

14,18%

Heves

112

197

96

14,22%

Pest

828

1884

217

14,55%

Főváros

2703

5760

797

17,25%

ÖSSZESEN

5 916

11 306

1 814

11,62%

*Újonnan indult eljárások