h i r d e t é s

1440 hektár állami földet vettek vissza Simicskáéktól

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

1440 hektár állami földet vettek vissza Simicskáéktól

2015. április 08. - 15:28
0 komment

Ez ám a háborús területi veszteség! Irdatlan nagyságú állami földet vesztett Simicska Lajos a kormányfővel vívott háborújában.

Október 15-én lejárt Simicskáék szerződése a Nemzeti Földalapkezelővel. Most, hogy kitört a háború közte és Orbán Viktor közt, nem is hosszabbítják meg a megállapodásokat – írja a Blikk.

A lap rákérdezett a Nemzeti Földalapkezelőnél, mi lesz a sorsa az eddig Simicskáék által kezelt földeknek. Az NFA válasza szerint, mivel a felsorolt agrárcégeknek már nincs szerződése a 2015-ös gazdasági évre, ezért megpályáztatják azokat. Terveik alapján még a tavaszi munkák megkezdése előtt hirdetnének nyerteseket. Sőt, már találtak olyan Simicska-birtokot, melyre már ki is írtak pályázatot, de eredményhirdetés eddig még nem történt.

A vállalkozó cégei így nem kevés pénztől esnek el, hiszen a tizenöt margitszigetet kitevő földek után komoly állami támogatás járt. Ez a Blikk számításai szerint hektáronként 70 ezer forinttal számolva évi 100 millió forintot jelent.

Simicska Lajos és Orbán Viktor régóta tartó baráti viszonyának megromlása 2014 nyarától kezdett nyilvánvalóvá válni. Mindaddig a vállalkozó cégei pályázatok nélkül kaphattak állami földeket és a szerződéseket is automatikusan meghosszabbították.

 

gepnarancs.hu (Fotó: 168ora.hu)