165 évvel ezelőtt halt meg Honoré de Balzac

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

165 évvel ezelőtt halt meg Honoré de Balzac

2015. augusztus 18. - 20:54
0 komment

1850. augusztus 18-án hunyt el mindössze 51 esztendős korában a realista regény úttörője, Balzac, a pénzhajhász modern társadalom talán első, igazán jelentős kritikusa.

Balzac halálakor már két éve nem írt semmit, hiszen 1848-ban hosszú tervezgetés után végleg felhagyott az irodalommal Feleségül vette nagy szerelmét, Hanskát, majd néhány hónappal később, lényegében vakon, amikor teljesen leharcolt szervezete végleg felmondta a szolgálatot, meghalt.

Amit azonban addig megélt, felér egy Balzac regénnyel.

Valószínűleg katalán felmenőkkel is rendelkező pár gyermekeként született 1799-ben Toursban, s gyermekkorát lelki értelemben igen sanyarú körülmények között töltötte. Anyja valójában nem szerette őt, aki húsz évvel fiatalabb volt férjénél, s akinek számára Honoré nem igazán jelentett többet, mint egy házasság hivatalossá tételének természetben megmutatkozó záloga.

Bár Balzac igen vehemensen állt később az irodalom ügyéhez, s ezen belül saját ambícióit nagyon komolyan vette (Napóleon mellszopa állt íróasztalával szemben a következő felirattal: „Amit ő a kardjával kezdett el, én a tollammal fogom beteljesíteni.”), mégis sikertelennek bizonyult mind az egzisztenciális, mind a szerelmi életben.

Harminc éves koráig mindenféle munkákat megírt, melyek megrendelései csak szembejöttek az egykori jogászhallgatóval, majd a Sorbonne irodalom szakos ifjú titánjával.

E harminc év arra szolgált valójában, hogy kitanulja az írói mesterséget, bár ezzel valószínűleg ő maga nem igazán volt tisztában. Mindenféle gazdasági ügyletekbe belefogott, melyek közül valamennyi súlyos bukással végződött, így aztán még akkor is kénytelen volt írni, ha kedve akár nem is akadt volna a munkához, hiszen ehhez az egy valamihez nagyon értett.

Sajnos 1829 előtt megjelent művei felett sem kiadásukkor, sem később nem vállalta a nevét, s bár e munkák közül sokra igaz lehet a fércmű jelző, mégis hozzátartoznak íróvá válásának rögös menetéhez.

Harmincéves volt tehát, amikor először vállalta saját nevét, mint szövegének szerzője, ekkor jelent meg a Huhogók, amit A házasélet fiziológiája, majd a nagy egységbe olvasztás vágyaként megtervezett Emberi színjáték ötlete követett. A nagy terv megvalósulása előtt azonban megszületett a Goriot apó, melyet mindmáig leghíresebb művei között tart számon az irodalomtörténet.

A Goriot apóban fejlesztette ki a visszatérő szereplők technikáját, mely aztán védjegyévé vált, mintegy kertező kiegészítőjévé aprólékosan megtervezett és kidolgozott, később aztán realistának nevezett leírásainak.

Sokan vádolták azzal, hogy könnyen és könnyelműen ír, felületes és sok helyütt feleslegesen aprólékos. Kritikusainak többségének nevét ma már csak a témakörben érdekelt kutatók ismerik. Honoré de Balzac azonban mindmáig mit sem veszített népszerűségéből...

 

(Fotó: newyorker.com)