h i r d e t é s

29-en hagyták el a végrehajtói pályát a jogi diploma hiánya miatt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

29-en hagyták el a végrehajtói pályát a jogi diploma hiánya miatt

2018. február 06. - 07:06

A távozókat új, jogvégzett szakemberekkel pótolják

Forrás: RTL.hu

Az elmúlt hetekben 29 végrehajtónak szűnt meg a megbízatása, ők azért vesztették el az állásukat, mert nincs jogi diplomájuk, és az egyetemre sem iratkoztak be, a távozókat új, jogvégzett szakemberekkel pótolják, az utóbbi időszak pályázatain például bírák, követeléskezelők és ügyvédek nyertek el végrehajtói posztot - írta a Magyar Idők. A lap keddi száma szerint a napokban új pályázatot hirdetnek.

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke a lapnak elmondta, most mintegy 190 szakember végzi el a szükséges feladatokat. Emlékeztetett, a jogszabály úgy rendelkezik, hogy 2017. december 31-én minden végrehajtónak rendelkeznie kellett jogi diplomával, ennek hiányában igazolnia kellett, hogy megkezdte egyetemi tanulmányait. Annak a végrehajtónak, aki nem tud iratot felmutatni arról, hogy felvették és be is iratkozott, megszűnik a megbízatása - mondta.

Hozzátette, a szakmai közösség létszáma idővel eléri majd a 230-at. A pályázatokon erős túljelentkezés tapasztalható, aminek az lehet az egyik oka, hogy az utóbbi évek szabálymódosításai nyomán mára jórészt megszűntek a vadnyugati viszonyok a végrehajtásban - fogalmazott Schadl György, aki úgy vélekedett: az új jogász szakemberekkel a végrehajtás színvonalának emelkedése várható, gyorsabban pont kerülhet egy-egy eljárás végére, az ügyek szereplői egyszerűbben kapcsolatba léphetnek a végrehajtókkal, és könnyebben érvényt szerezhetnek jogos igényüknek. (MTI) / origo.hu