A KSH adatai szerint tavaly majd ötven százalékkal nőtt azok száma, akik legalább egy évre külföldre költöztek.

Csak tavaly legalább 31 500 magyar állampolgár hagyta el otthonát. A távozók több mint fele harmincévesnél fiatalabb. De ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen a kivándorlók jó része kívül esik a statisztikákon.

A számok magukban is elrettentők, ám különösen akkor, amikor melléjük arcok is kerülnek, és látjuk, halljuk a harmincegyezer-ötszázak egynémelyikét. Azt a gimnazista lányt például, aki hétfőtől írja az érettségit, de gondolatban már egy angol egyetemen jár, hogy testvéreihez hasonlóan ő is külföldön szerezzen diplomát – vele talán jól fizető állást, szerelmet, családot, jövőt.

Hallgatjuk a fiút, aki csillogó szemekkel mesél vágyott egyeteméről, világáról, ahová a nyáron gép repíti majd: ahol nem kapcsolati hálók, urambátyámviszonyok, hanem, úgy hiszik, tudáson és teljesítményen alapuló sorsok vannak.

Azokat sem könnyebb hallgatni, akik még csak közelítenek a harmincegyezer-ötszázakhoz. Akik vésztervként gondolnak a kivándorlásra, mert még kicsivel nagyobb a bizalmuk országuk oktatása, munkaerőpiaca, társadalma iránt, erősebb a kötődésük a családhoz, barátokhoz, otthonhoz, mint a Nyugat vonzereje. De már érzik a biztos munka, a tiszta viszonyok, a kiszámítható jövő és igen, a jó fizetés csábítását.

Egyre többen mennek. Sokan maradnának, de mind kevesebben ennyire bátrak.

nol.hu (Fotó: illusztráció / Blikk)