4 év után újra pályán Tim Gábor
A vanyarci pilóta pályaversenyzői karrierje 2016 végén szakadt meg, miután megnyerte a nemzetközi Skoda Octavia Cup. 2010 és 2016 között 3 bajnoki címet szerzett, 77 versenyen indult, 37 győzelmet és 22 rajtelsőséget ért el. Úgy tűnt karrierje ezzel véget ér, és kizárólag a rally felé veszi az irányt.
Lehetőségek hiányában egy évig, 2017-ben saját épített autójával Rally3-ban versenyzett, megnyerte az északi régió abszolút értékelését. 2018-ban már komoly technikával, R2-es autóval Rally2-ben vitézkedett, volt abszolút győzelme a Miskolc Rally-n, de túl sok műszaki hiba és kiesés miatt csak 5. lett az év végén.
2019-ben már jobb szezont zárt, nyert Egerben, második lett a Baranya Kupán és a Salgó Rally-n, de újabb három műszaki hiba miatti kiesés elvette az esélyt a bajnoki címtől, második lett az év végén.
A koronavírus miatti leállás megérződött támogatói körén, a Rally2 szereplés 2020-ban kétségessé vált. Azonban az utóbbi hetekben felgyorsultak az események, és lehetőség nyílt visszatérni a régi sikerek helyszínére, a Swift Cup Europe-ba. Abba a sorozatba, ahol 2015-ben beugróként versenyzett, 8 futamon indult és hetet megnyert. Egy versenyen pedig az élen állva fogyott ki az üzemanyag az autójából.
"Ez teljesen váratlan, még most sem hiszem el, sőt addig nem is fogom, amíg Salzburgringen el nem rajtolunk. 2015-ben mentem ezen az osztrák pályán utoljára, pont Swift Cup Europe hétvégén, akkor mindegyik versenyt megnyertem. Azonban abban az időszakban benne voltam a ritmusban, most közel sem lesz ez a helyzet. Nem mentem pályán 2016 óta, és az új 1,4 turbós, jóval erősebb Swifteket sem ismerem. A mezőny tagjaiból is csak néhányak neve ismerős régről, a legtöbbjükkel nem találkoztam. Biztos lesz néhány ügyes kezű ellenfél." - fogalmazott Tim Gábor.
A bajnokságban jelenleg két típusú autó indul, a régebbi 1,6-os szívó motoros, és az új, jóval erősebb 1,4 turbós. Külön is értékelődnek, de az Európa-kupa bajnoki címéért az erősebb autók küzdenek meg. Tim Gábor az utóbbi, erősebb autóval indul a Full Auto SE színeiben.
"Szeretnék nyerni, ez nem titok. De nem fogok kétségbe esni, ha ez nem sikerül, sok pontot kell szerezni, ez a legfontosabb. Ez egy rövid bajnokság lesz, sok futammal. Az osztrák pályán is három verseny lesz, mindegyiken célba kell érni és lehetőleg dobogós helyekkel gyűjteni a pontokat. Rendkívül hálás vagyok mindenkinek, aki segített ebben, hogy újra pályán versenyezhessek. Érdekes, Burkus Egon márkakupájában kezdtem nevelkedni 2010-ben és most oda térek vissza. Ki tudja? Talán ez egy új kezdet. - zárta mondandóját Tim Gábor.
A Swift Cup Europe 2020-as naptára
Július 10-12. - Salzburgring
Augusztus 21-23. - Slovakiaring
Szeptember 4-6. - Brno
Október 9-11. - Slovakiaring / FIA WTCR
Október 16-18. - Hungaroring / FIA WTCR - FIA ETRC
A Salzburgring-i hétvége menetrendje. / A futamokat élőben lehet követni majd a facebook-on.
Július 10. Péntek
14:00 – 14:25 Szabadedzés
Július 11. Szombat
10:00 – 10:25 Szabadedzés
13:40 – 14:10 Időmérés
16:40 – 17:05 Verseny 1.
Július 12. Vasárnap
10:35 – 11:00 Verseny 2.
16:20 – 16:45 Verseny 3.