Fiatalon Babitsék egyik legnagyobb kegyeltje volt, mint kimagaslóan tehetséges, ifjú író, idős korára pedig még a szocialista államberendezkedés is elfogadta és lénygében ünnepelt szerzővé avatta, pedig egy időben Gömböst támogatta.

Ki érti ezt? És ki érti őt?

Németh László a magyar irodalmi panteon egyik legfurcsább alakja. Már gimnazista kor óta írt, de nem volt kérdés, hogy orvos legyen-e. Az is lett, hiszen már akkori hitvallása szerint: ahhoz, hogy valaki igazán releváns, korszerű műveltségre tegyen szert, professzionális szinten kell tisztában lennie a modern természettudományok újdonságaival. (Ezt a tudományos nézőpontot csak az utóbbi években tapasztaljuk az irodalomtudományban, s szinte kizárólag nyugaton...)

Fogorvos lett, de iskolaorvosként is praktizált. Nem okozott számára különösebb gondot az egyetem, hiszen úgynevezett fotografikus memóriával bírt, ennek köszönhetően például egyetlen éjszaka alatt abszolválta az anatómiakönyvet.

Németh László ugyanannyira volt orvos, mint író, e két teljesen eltérő foglalkozást nem volt szükséges különválasztania magában, hiszen ugyanazt látta mindkettőben: az emberi élet jobbá tételének lehetőségét.

„Társadalmi drámák” gyűjtőnév alatt az 1930-as évek végén kezdte írni különös, színpadra szánt műveit, melyek lényege minden esetben, hogy az olvasó gondoljon bele az szerző által felkínált világforma lehetőségeibe, vagy épp abba, hogy ideje volna megteremteni egy új, intelligens, minden eddiginél sikeresebb társadalmat.

Regényei hatalmas terjedelmű munkák, melyek közül talán a Bűn, az Iszony és az Égető Eszter a leghíresebbek, de ma már alig akad gimnáziumi tanár, aki bármelyiket is szívesen elolvastatná diákjaival. De mi ennek az oka?

Németh László nagy fajsúlyú író. Munkáinak értő olvasására és részletező áttekintésére a szakértők számára is hónapokra van szükség, s ha a bölcsészkaron egy-egy oktató Németh valamely művét választja, valószínűleg egyetlen mű vizsgálatával megy majd el a félév.

Nem könnyű felvenni a fonalat Németh Lászlóval, rá kell hangolódni, meg kell érteni, hogy mit akar, bele kell helyezkedni az írásaiba.
Németh Lászlót olvasni afféle életprogram. Jó példa erre a szerző munkásságával foglalkozó Füzi László szakmai publikációs listája, mely jól mutatja, hogy harminc év is kevés, amit az ember eltölthet a szerzővel. És negyven is. Folytathatnánk.

De vajon mi lesz a sorsa a kánonban való jelenlétét tekintve?

Megmarad nehezen bevehető várnak, kutatók csemegéjének és lassanként megszűnik „olvasmánynak” lenni, vagy egyszer csak elkezdünk újra Németh Lászlót olvasni?

(Címlap: Németh László - Fotó: patriotaeuropa.hu)