5,9-es erősségű földrengés rázta meg Délkelet-Ausztráliát
Sérültekről nem érkezett hír, de több helyen megbomlottak épületek, ezért volt, ahol evakuálták a lakosságot és kórházakat is.
Lepotyogó téglák, itt-ott megbomlott házszerkezetek, evakuált kórházak – ezt hozta magával a helyi idő szerint szerdán reggel bekövetkezett 5,9-es erősségű földrengés Ausztráliában. Ennél erősebb földrengés utoljára 2016-ban volt Victoria államban, akkor 6,1-es erősségű rázta meg a keleti régiót – írja a New York Times.
Scott Morrison ausztrál miniszterelnök New York-i sajtótájékoztatóján arról beszélt,, hogy egyelőre nem tudnak sem súlyos sérültekről, sem halálesetekről. A földrengés következtében több épület is leomlott Melbourne-ben, Ausztrália legnagyobb városában, több helyen áramszünet lett. A mozgást 9:15-kor érzékelték először, majd később 9:30-kor és 9:54-kor ezt két kisebb követte. Az epicentrum Mansfieldben volt. (Telex)