h i r d e t é s

700 millió forintot kapnak a kormánytól a lovak

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

700 millió forintot kapnak a kormánytól a lovak

2017. augusztus 17. - 14:01

Ennyiből fejlesztik majd az észak-magyarországi és észak-alföldi lovas turisztikai infrastruktúrát. - írja az mfor.hu.

Forrás: mfor.hu

Közel 700 millió forintot szán a kormány az észak-magyarországi, valamint észak-alföldi lovas turisztikai infrastrukturális fejlesztésekre

- jelentette be a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsányban, kedden.

Révész Máriusz a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, bár a domborzati adottságok alapján az ország azon kevés európai uniós ország közé tartozik, amely "keresztüllovagolható", ehhez azonban megfelelő infrastruktúrára is szükség lenne.

A Magyar Lovas Turisztikai Szövetség által elnyert pályázat ezt a hiányosságot pótolja, például lovak pihenésére is alkalmas megállóhelyek kiépítésével, képzésekkel, informatikai háttér biztosításával

- mondta.

A program előkészítése elkezdődött, a kivitelezés a tervek szerint jövő év elején kezdődik és előreláthatólag másfél évig tart majd.

mfor.hu