h i r d e t é s

93 évesen meghalt egy körözött náci háborús bűnös

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

93 évesen meghalt egy körözött náci háborús bűnös

2015. május 29. - 12:57
0 komment

93 éves korában meghalt Kanadában a múlt héten Volodimir Katrjuk, aki második helyen szerepelt a Simon Wiesenthal Központnak a körözött náci háborús bűnösök nevét tartalmazó listáján - közölte az MTI.

Az ukrán származású férfi a hírhedt náci rohamosztag, az SS ukrán zászlóaljának tagja volt 1942 és 1944 között. Kiadatását Oroszország is kérte, mert állítása szerint része volt az 1943-ban lengyelek és mások ellen elkövetett mészárlásban a fehéroroszországi Hatinyban.

Katrjuk 1944-ben megszökött az SS-től, és Párizsban élt, majd 1951-től Kanadában méhészkedett. Az ukrán férfi tagadta az ellene felhozott vádakat. Elismerte ugyan, hogy tagja volt az SS-nek, de azt hangoztatta, hogy kényszerítették, és feladata csak abból állt, hogy a falusi civileket és állataikat megóvja az ellenállók támadásaitól.

1999-ben egy kanadai bíróság már foglalkozott az ügyével, és úgy ítélte meg, hogy az állampolgárság megszerzésének érdekében hazudott, arra azonban nem talált bizonyítékot, hogy háborús bűnöket követett volna el. A kormány néhány évvel később úgy határozott, hogy nem vonja meg kanadai állampolgárságát.

 

index.hu (Címlap: Forrás: hir24.hu)

Posted by SEJT on 2015. május 29.