h i r d e t é s

A 90. Oscar-gála díjazottjai

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

A 90. Oscar-gála díjazottjai

2018. március 05. - 06:57

 

Tizenhárom jelölésből négyet váltott díjra A víz érintése a 90. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben. Guillermo del Toro fantasy filmje megkapta a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó elismerést is. A legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében, amelyben Enyedi Ildikó Testről és lélekről című műve is szerepelt, chilei győzelem született az Una Mujer Fantástica révén.

Forrás: 24-my.info - 24-my.info

Sam Rockwell a legjobb férfi mellékszereplő

Sam Rockwell kapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést a 90. Oscar-díjátadón helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben.

A 49 éves színész a Három óriásplakát Ebbing határában című alkotásban nyújtott alakításával érdemelte ki az amerikai filmakadémia díját, amelyre először jelölték. A kategória jelöltjei között volt filmbéli partnere, Woody Harrelson is.

A legjobb smink és frizura díját A legsötétebb óra, a jelmeztervezését pedig a Fantomszál című film kapta. Utóbbiért a szobrocskát Mark Bridges a 93 éves filmes legendától, Eva Marie Sainttől vehette át.

A doppingbotrányról szóló dokumentumfilm nyert

A sportvilágot megrázó doppingbotrányról szóló Icarus című produkció kapta a legjobb dokumentumfilm díját a 90. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap a hollywoodi Dolby Színházban.

Christopher Nolan Dunkirk című második világháborús drámája a legjobb hangvágás és a legjobb hangkeverés díját is elvitte az estén. 

A látványtervezés kategóriájában a 13 Oscar-díjra jelölt A víz érintése elnyerte első Oscar-szobrát. Az alkotók a film rendezőjének, Guillermo del Torónak is köszönetet mondtak.

A chilei alkotás kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat

Az Una Mujer Fantástica (Egy fantasztikus nő) című chilei alkotás kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben.

Sebastián Lelio drámája mellett Enyedi Ildikó Testről és lélekről című műve, valamint a Szeretet nélkül című orosz, A négyzet című svéd és a The Insult című libanoni film volt versenyben az elismerésért.

Chilei film először nyert ebben a kategóriában.

Allison Janney kapta a legjobb női mellékszereplő díját

Allison Janney, az Én, Tonya című film szereplője nyerte a legjobb női mellékszereplő Oscar-szobrát a helyi idő szerint vasárnap este Hollywoodban megrendezett díjátadó gálán.

Az amerikai filmakadémia a legjobb animációs film díját a Coco című alkotásnak adta. Az alkotók a mexikói kultúra jelentőségét hangsúlyozva mondtak köszönetet az Oscarért.

A legjobb rövid animációs film elismerését a Kobe Bryant a Los Angeles Lakers egykori legendás játékosának szövege alapján készült Dear Basketball nyerte el, amelyet Glen Keane rendezett. A díjat a Star Wars: Az utolsó Jedik stábjából mások mellett Mark Hamill és BB8 adta át. 

A Dunkirk kapta a legjobb vágás díját

A Dunkirk című háborús dráma kapta a legjobb vágás díját a 90. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben.

Christopher Nolan alkotása előzőleg már elnyerte a hangvágásért és a hangkeverésért járó díjat is. 

A vizuális effektusokért a Szárnyas fejvadász 2049 című sci-fit jutalmazta az amerikai filmakadémia, míg a legjobb rövid dokumentumfilm díját Frank Stiefel műve, a Heaven Is a Traffic Jam on the 405 című alkotás kapta, amely Mindy Alper művészről szól. A rövidfilmnek járó Oscar-díjat a The Silent Child alkotói vehették át.

James Ivory és Jordan Peele kapta a forgatókönyvírói díjakat

James Ivory kapta a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját a Szólíts a neveden! című filmért, Jordan Peele-t pedig a Tűnj el! eredeti forgatókönyvéért jutalmazta az amerikai filmakadémia a 90. alakalommal megrendezett díjátadó gálán vasárnap Hollywoodban.

Ivory korábban három rendezéséért kapott Oscar-jelölést. Forgatókönyvírói Oscar-szobrát André Acimannek ajánlotta, aki a film alapjául szolgáló szerelmes történetet megírta. A 89 éves Ivory a legidősebb díjazott lett az Oscar-díjak történetében.

Jordan Peele a Tűnj el! című horrorfilm forgatókönyvíró-rendezője filmje eredeti forgatókönyvéért vehette át az elismerést. Mint mondta, azoknak ajánlja, akik lehetővé tették számára, hogy felemelje a hangját. Köszönetet mondott a közönségnek is, hogy elment és megnézte a produkciót.

A Tűnj el! című filmet Peele 4,5 millió dollárból (egymilliárd forintból) forgatta, és világszerte több mint 255 millió dollárért (65 milliárd forintért) váltottak rá jegyet a nézők. 

Tizennegyedik jelölését végre díjra váltotta Roger Deakins operatőr

Los Angeles/Budapest, 2018. március 5., hétfő (MTI) - Tizennegyedik alkalommal jelölték - volt olyan év, hogy két filmért is -, de most először nyert Oscar-díjat Roger Deakins. A brit operatőr a Szárnyas fejvadász 2049 című sci-fi fényképezéséért vehette át az amerikai filmakadémia elismerését helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben.

A legjobb filmzenéért Alexandre Desplat vehette át a szobrot. A francia komponista A víz érintése című filmhez írt zenéjéért kapott Oscar-díjat. Kilencedszer jelölték, egyszer már nyert.

A legjobb betétdal a Coco című rajzfilmből a Remember Me, Kristen Anderson-Lopez és Robert Lopez szerzeménye lett.

Guillermo del Toro kapta a legjobb rendező díját

A mexikói Guillermo del Toro kapta a legjobb rendező Oscar-díját A víz érintése című filmjéért az amerikai filmakadémia 90. díjátadó gáláján helyi idő szerint vasárnap este a hollywoodi Dolby Színházban.

Gary Oldman kapta a legjobb férfi főszereplő díját

A legsötétebb óra című filmben Winston Churchill megformálásáért Gary Oldman kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést a 90. Oscar-díjátadó gálán helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben.

Frances McDormand kapta a legjobb női főszereplő díját

A Három óriásplakát Ebbing határában című filmért Frances McDormand nyerte el a legjobb női főszereplőnek járó elismerést vasárnap este a 90. Oscar-díjátadó gálán.

A víz érintése a legjobb film

Guillermo del Toro műve, A víz érintése című fantasy kapta a legjobb filmnek járó díjat a 90. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben. (MTI)

Címkék: 

 

h i r d e t é s