h i r d e t é s

A BKK öngyilkos ámokfutása

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

A BKK öngyilkos ámokfutása

2017. július 22. - 06:23

 

Furcsa dolog történt a minap a Budapesti Közlekedési Központ háza táján. Történt ugyanis, hogy egy fiatalember az elektronikus bérletvásárlás egy súlyos hibájára kívánta felhívni a figyelmet.

BKK és T-Systems: Sajnáljuk - Forrás: MTI

Úgy látszik azonban az etikus hacker kifejezés nem csupán a magyar közösségnek, de a T Systems-nek sem ismerős kifejezés. Így, ahelyett, hogy hálásak lennének a biztonsági falukon tátongó rés felfedéséért, feljelentést tettek egy olyan ember ellen, akinek jó eséllyel nem állt szándékában visszaélni felfedezésével.

„A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda információs rendszer, vagy adat megsértése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást”, így a 24.hu cikke. Amivel csak két gond van. Ha valóban megtörtént a behatolás a rendszerbe, értelmetlen a nyomozás, hiszen ki az az ökör, aki ezt nyilvánosságra is hozza éppen a sértett felé?

Ha pedig megtörtént a behatolás, úgy okafogyott a nyomozás, mert a hacker jelezte ezt és azt is kijelentette, hogy nem áll szándékában visszaélni a megszerzett bérlettel.

Ha pedig – mint arra a megtett feljelentést alapozzák – történt ilyen, jelen esetben az ő feladatuk bizonyítani ezt. Ennek hiányában rágalmazással vádolhatók.

Van még egy kevésbé valószínű, de cseppet sem elképzelhetetlen eset is. Mely esetben a méltánytalan eljárásban részesített fiatal mondhatja azt is, hogy az egész csak egy jól megtervezett blöff volt, vagyis nem történt behatolás a rendszerbe, úgy pedig ismételten a BKK-nak kéne bizonyítani ennek ellenkezőjét.

Jellemző az elkerülhetetlen innovációt is zsigerből gyűlölő országokban, hogy ha valaki egy hibára hívja fel a figyelmet, azt bizonyítani tudja, inkább elhallgattatják mintsem belátva saját érdeküket köszönetet mondjanak a bejelentőnek.

Ehhez képest

Amellett, hogy nem értünk egyet az eljárás mikéntjével, indoklásával, és a BKK, valamint a rendőrség abszurd hozzáállása mélyen felháborít minket, kénytelenek vagyunk egy másik jelenségre rávilágítani.

Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy erre afféle egységes reakcióként a budapesti tömegközlekedés jobb szó híján szenvedői véleményüknek eredeti módon adjanak hangot. A BKK facebook oldalán szokatlan aktivitást tapasztalhattak az oldal adminisztrátorai. Különösen az értékelés funkció és azokat kísérő indoklások száma nőtt meg.

E cikk megírásának idején öt csillagosra, vagyis kiválóra 60 ember értékelte a kormányzati szervezetet. Nagyon jó, vagyis négy csillagra mindössze 11, három csillaggal 12 ember illette, míg elégséges minősítést hetvenketten szavaztak a központ működésének. Egy kétmilliós városban ez az érték meglehetősen gyatrának mondható, ha egy olyan szolgáltatásról van szó, mint a tömegközlekedés.

Ennél is zavaróbb az a tény, hogy elégtelen értékelések száma a fenti meglehetősen kényes esetet követően rohamosan nő. Nem kevesebb, mint 15000 szavazat futott be tegnap 18 óráig, amely elégtelennek ítéli a BKK működését.

Első sorban annak tanúsított pökhendi magatartását, az ügyben foglalt álláspontját és egyéb problémákat, mint a 3-as metró javulni nem akaró állapotát kifogásolták.

Azóta pedig a T-Systems is tömegesen kapja az elégtelen osztályzatokat.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket.


 

h i r d e t é s