h i r d e t é s

A BKK vezérigazgatója sajnálkozik

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A BKK vezérigazgatója sajnálkozik

2017. július 23. - 15:11

Meglehetősen visszás egy olyan kioktató és minden logikus ellenérvet félresöprő nyilatkozatot követően, mint amilyet az ügy kirobbanása idején tett. 

Forrás: bkk.hu

Azt már megszokhattuk, hogy az alkalmatlanságot közszolgálati szférában így szokás leplezni, de ez az eset kirívó.

Pontosan azért, mert kiválóan szemlélteti a hazai magatartást a segítő szándékkal és adott esetben az őszintén kifejezett ambíciókkal szemben.

Dabóczi Kálmán, az ügyben tanúsított viselkedése kiválóan szemlélteti azt a hipokrata (értsd: álszent, képmutató) magatartást, amire nehéz és az esetek többségében nem is nagyon lehet higgadtan reagálni.

Nem azt állítjuk persze, hogy a fiatal ember okosabb lenne azoknál, akik az elektronikus jegyrendszert szolgáltatják. Ám, ha így is van akkor sem érthető, miért az offenzív fellépés a bejelentővel szemben.

Mintha azt az orvost jelentenénk fel, aki bejelenti, hogy fertőzöttek vagyunk. Vagy a rokont, aki látva rossz közérzetünket orvoshoz küld.

Hogy Dabóczi mennyire értheti közgazdászként egy elektronikus biztonsági rendszer struktúráját és működését, kérdéses, de ismerve annak tényét, hogy az informatika tudományának is majd fél évszázadába került eljutni a bináris kódolástól a már mobil szinten is elérhető információk koráig, okkal merülhet fel a kérdés, vajon mitől volt olyan magabiztos korábbi sajtótájékoztatóján.

„Picit úgy érzem magam, hogy ahogy a focihoz is általában mindenki ért Magyarországon, most hirtelen mindenki etikus hacker lett itthon, legalábbis annak vallja magát. Felelőtlennek érzem azt, amikor valaki azt állítja, hogy bárki feltörheti a rendszert.”

Ezzel nem is lenne semmi gond, hiszen az állítás igaz is lehet. Hiszen bármelyik közgazdász lehet BKK vezérigazgató is, úgy hogy semmilyen közlekedésügyi tapasztalata nincsen. De ez Magyarországon mellékes.

Míg ellenben Takács József, a BKK új online értékesítési rendszerét fejlesztő T-Systems Magyarország IT-biztonsági igazgatójának kijelentése, miszerint

„Örömmel vesszük a hibajelentéseket.”

A történtek tükrében, hiszen Takács maga tett feljelentést a hacker ellen e szavak különösen visszásnak hatnak. Csak úgy, mint Dabóczi tegnap tett közleménye is.

„A T-Systems Magyarország az informatikai rendszerét ért jogosulatlan befolyásolás miatt ismeretlen tettes ellen (és nem egy konkrét személy ellen) tett feljelentést. A T-Systems Magyarországnak – szigorú belső protokollja szerint – az általa fejlesztett rendszerek védelmében egy adott szintet elérő esemény esetében kötelessége ezt megtenni.

Ebben az esetben sem tehetett mást. Ugyanakkor a BKK és a T-Systems Magyarország vezérigazgatói sajnálattal értesültek arról, hogy a gyanúsított egy fiatal diák, aki a médiában megjelent nyilatkozatai szerint jószándékkal járt el.”

Mekkora pálfordulás ez ahhoz képest, amikor pénteken még úgy beszélt a fiatalról, mint taknyos, bajt kereső kölyökről.

A T-Systems magyar vezetősége egyébként azzal volt képes indokolni feljelentését, hogy a fiatal meglátása szerint nem lehet etikus hacker, hiszen nem áll a céggel szerződésben. A fiatal elismerte, hogy magát nem tekinti hackernek.

Tehát lényegében, Takács azért örül a hibabejelentésnek, mert végre feljelenthet valakit?