Az önbizalomtól duzzadó, Orbán-mintájú Fekete-Győr András masszív 3%-ot ért el az előválasztáson.
Ilyen eredmény birtokában minden pártvezető azonnal lemond, még nálunk is. (Egyedül Orbán nem tette meg, 2002-ben és 2006-ban sem.)

Fekete-Győr ehelyett, némi hezitálás után (és gondolom némi nyomás hatására) bejelentette, hogy bizalmi szavazást kér maga ellen.
Úgy számíthatott, hogy átmegy. Nem ment át. Kétharmaddal menesztették.

Az ellenzéki pártok (szolidaritás a cimbivel jeligére, na meg precedensként is, továbbá: majd még kérünk valamit magától Pelikán elvtárs!) bejelentették, hogy befutó helyet biztosítanak neki az egységes pártlistán.

"A pártot szolgálom közkatonaként is!" Ez volt a jeles hős reakciója.

Időközben a többi párt alighanem végiggondolta az első reakciójának hasznosságát: erről többé szó sem esett.
Fekete-Győr is beláthatta, hogy ez könyöradomány, mely kiszolgáltatott helyzetbe hozza. Jobb berkeken belül győzni!

Nyilván azonnal munkálkodni kezdett a színfalak mögött.
Az ügyvezető elnöknek megválasztott Orosz Anna alelnök bejelentette, hogy indul az elnökségért.
Két nap múlva Fekete-Győrt a párt listavezetőnek jelölte. Tuti képviselői mandátum – a szavazók abcúgja ellenére.

Ez ám a szín tiszta demokrácia. Na, nem? És túlcsorduló bölcsesség!

Orosz Anna pedig alighanem csomagolhat! Nem lesz ő pártelnök, legföljebb egy-két napra. Az Fekete-Győr lesz! Aki Orbántól tanulta a hatalom megragadásának művészetét.
Már, ha ez művészet!

A párt szavazói pedig, akik nagyobb arányban szavaztak a Momentumra, mint az elnökére, vagy lenyelik a békát, vagy faképnél hagyják a kedvencüket!
Ez utóbbi esetben Fekete-Győr még eleshet a kényelmes parlamenti mandátumától. Mely a felszínen maradását biztosítja – akár ellenzékben is. Végtére, az mindegy!

Orosz Annát, Cseh Katalint, Donáth Annát sajnálom.
Oroszt egyszer Fekete-Győr már kihajította az elnökségből, csakúgy mint mindenkit, akivel a NOLIMPIÁ-val együtt indult, és aki nem lépett ki/le önként. (Ki mégsem végezhette őket, mint Sztálin!)

Helyette egy volt MIÉP-est (vagy Jobbikost? Tök mindegy!) húzott be.
Aztán visszavette. Egyedüliként a párt alapító tagjai közül.
Donáth Annát és Cseh Katalint elparentálta Strasbourgba – jó messzire, ahol ugyan egyébként a köz érdekében felette hasznosan munkálkodnak, de a párt ügyeibe onnan nemigen szólhatnak bele.

És náluk is jobban sajnálom a párt szimpatizánsait, szavazóit!
Rendesen megvezeti őket ez a kis önjelölt Napóleon.

Csak hát, ugyanazt kérdem, mint az MSZP-SZDSZ koalíció fejeseitől és értelmiségi/tanácsadó holdudvaruktól, meg a (nem vér-, hanem puszta szimpatizáns) Fidesz-szavazóktól huszonöt éve, Orbán kapcsán: mit nem lehetett ezen észrevenni?