A CDU támogatja az ENSZ migrációs csomagját
A hamburgi tisztújító kongresszus nagy többséggel döntött erről is.
Az ENSZ tervezett globális migrációs megállapodását támogató határozatot fogadott el a német Kereszténydemokrata Unió (CDU). A hamburgi tisztújító kongresszuson – a német hírportálok szerint -a küldöttek nagy többséggel fogadták el a pártvezetés indítványát, amely szó szerint megegyezik a szövetségi parlamentben (Bundestag) november végén megszavazott határozattal.
A kongresszusi vitában az indítványt bemutató vezérszónok, Ralph Brinkhaus, a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös Bundestag-frakciójának vezetője élesen bírálta a CDU/CSU-tól jobbra álló, Alternatíva Németországnak (AfD) nevű ellenzéki pártot. Úgy vélte, az soha nem tapasztalt módszerrel, a tények tudatos elhallgatásán alapuló internetes kampánnyal próbálta befolyásolni a parlamentáris demokráciát.
Mint mondta, ennek a nyomásgyakorlásnak a következménye az ENSZ tervezett megállapodása körüli vita, holott a világszervezett migrációs csomagja a német érdekeket szolgálja és nem teremt jogi kötelezettségeket.
A Bundestagban a kormánypártok – a CDU/CSU és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) – előterjesztésére megszavazott határozatban a német törvényhozás üdvözölte, hogy a nemzetközi közösség az ENSZ keretében globális megállapodást dolgozott ki a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról.
A megállapodást hétfőn fogadják el az ENSZ-nek a marrokói Marrákesben tartandó tanácskozásán, amelyen részt vesz Angela Merkel kancellár, a CDU volt elnöke is. (MTI) / 24.hu