A CÖF szerint Sólyom László politikai okokból látogatott meg menekülteket
Azzal még nem volt bajuk, amikor Lévai Anikó adományokat vitt menekült gyerekeknek.
A részben Fidesz- és közpénzből működő Civil Összefogás Fórum legújabb közleménye olyan kristálytiszta kettős mérce, hogy talán már idén szeptembertől egyetemi tananyag lesz - írja az index.
A CÖF szerint Sólyom László politikai okokból látogatott meg menekülteket a II. János Pál pápa téren, amit "Kocsi Máté szerint tönkre tettek a bevándorlók", írták.
A CÖF szerint Sólyom lépése ellentétes a kormány azon törekvésével, hogy a menekültáradat ne okozzon "szükségtelenül nagy károkat Magyarországon". Ezután a CÖF felsorolja Sólyom több, évekkel ezelőtti kérdéses lépését a köztársasági elnöksége idejéről.
Arról viszont megfeledkeztek, hogy másfél hónappal ezelőtt Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó az Ökumenikus Segélyszervezettel egymillió forint értékű gyerekápolási csomagot vitt a nagyfai menekülttáborba.

Fotó: Kiss Tamás / MTI
Megkérdeztük a CÖF-től, hogy Lévai Anikó lépése is ellentétes volt-e a kormány törekvéseivel. Azt a választ kaptuk, hogy a közleményen túl nincs mit mondaniuk a témában.
Mindenkinek köszi
A délutáni kormányinfón Lázár János miniszter hosszú felsorolást tartott arról, kiknek köszöni, hogy segítenek a Magyarországon tartózkodó menekültek ellátásában. Lázár külön megköszönte Sólyom László és Lévai Anikó tevékenységét.
index.hu (Címlap Fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat / Facebook)
Posted by SEJT on 2015. augusztus 13.