A Debreceni Egyetem teljesítette a külügy kérését, amely tiltakozást váltott ki Tajvantól
Tajvan külügyminisztériuma tiltakozását fejezte ki, amiért a magyar kormány közbenjárása nyomán a Debreceni Egyetem tajvani diákoknak megtiltotta, hogy Tajvan vagy Kínai Köztársaság név alatt vegyenek részt az International Food Day-en. - írja a 444
Az International Food Day-t minden évben megtartják Debrecenben, ez a helyi egyetemi és nemzetközi közösség egyik leglátogatottabb éves találkozója, aminek mindig az egyetem ad helyt. Ahogy a neve is mutatja: az esemény lényege az, hogy az egyes nemzetiségek, országok kivonulnak, standot állítanak, felvillantanak valamit saját gasztrokultúrájukból.
A tajvani külügyminisztérium szerint a magyar kormány Budapest kínai nagykövetségének nyomására néhány órával a program kezdete előtt megtiltotta a tajvani hallgatóknak, hogy Tajvanként vegyenek részt a közösségi programon. Tajvan budapesti képviselete még az incidens napján, azaz pénteken jelezte aggályát az ügyben „a magyar országgyűlés Tajvan-barát tagjai felé”. Ezután a képviselet hivatalosan is kifejezte tiltakozását az egyetem irányába is, és ez nem volt teljesen eredménytelen: sikerült kialkudniuk, hogy a tajvani diákok Tajvan helyett „tajvani ételek” feliratú bódé alatt piríthassák a tésztát.
Tajvan szerint Peking megsértette az emberek érzéseit a tajvani tengerszoros mindkét oldalán, és cselekedetük hűen kifejezi a kínai kormány arroganciáját.
A tajvani külügyminisztérium nem hagyta szónélkül a két ország történelmének egyik legsúlyosabb gasztrodiplomáciai konfliktusát: sürgetik a magyar kormányt, hogy tiszteljék és védjék a tajvani tanulók jogait, különös tekintettel az őket érő, politikailag motivált diszkriminatív lépésekre, mint amilyen ez a mostani is volt.
Mint az közismert, Kína nem ismeri el Tajvan függetlenségét; mindent megtesz annak érdekében, hogy az ország egyesüljön Kínával. Amíg Tajvan ragaszkodik az autonóm kormányzáshoz, és függetlennek mondja magát, a pekingi vezetés továbbra is Kína egyik tartományának tekinti a szigetországot. (FocusTaiwan) / 444.hu