h i r d e t é s

A DK-ért hagyja ott az MSZP-t egy újpesti önkormányzati képviselő

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

A DK-ért hagyja ott az MSZP-t egy újpesti önkormányzati képviselő

2019. október 31. - 07:10

 

Trippon Norbert 1998 óta volt tagja az MSZP-nek, októberben összellenzéki támogatással nyert önkormányzati képviselői mandátumot.

Fotó: Facebook / Trippon Norbert

Botka László után az MSZP egy újabb politikusa döntött úgy, hogy elhagyja a pártját, mégpedig Trippon Norbert – értesült a Magyar Hang. A Budapesten és főként Újpesten aktív politikus szerdán délután jelentette be hivatalosan döntését a kilépésről. Politikai tevékenységét a Demokratikus Koalícióban (DK) folytatja, a most megalakuló IV. kerületi képviselő-testületben már a DK frakciójába ül be.

Trippon arról beszélt a lapnak: úgy érzi, hogy a DK az a párt, amelynek programjával, víziójával teljes mértékben azonosulni tud, kiemelte itt az általuk és Dobrev Klára által is hangosan képviselt Európai Egyesült Államok koncepcióját. Nem érzi úgy, hogy a szocialisták egyik riválisához igazol át, megfogalmazása szerint ugyanis a DK az ellenzéki oldalon egy szövetséges párt.

Trippon Norbert 1998 óta volt tagja az MSZP-nek. 2002-től önkormányzati képviselő Újpesten, 2007 és 2010 között pedig a kerület alpolgármestere volt. 2014-ben újpesti polgármesterjelölt volt, októberben összellenzéki támogatással nyert egyéni jelöltként. (nepszava.hu)


 

h i r d e t é s