A felcsúti kisvasút már Brüsszelnek is durva
Minek kell pályázat egyáltalán uniós pénzekre, ha ez így megy?
A beadott dokumentációnk szerint a 600 millió forintért építendő felcsúti kisvasúton majd naponta várhatóan 2500-7500 ember fog utazni. Többek közt ilyen marhaságok miatt már az EU-nak is feltűnt a projekt, és jelezték, hogy utólag is vissza lehet kérni a hülyeségre adott pénzüket
- írja az Index.
A Figyelő végigvette a tervezett beruházást, amiben a 4 ezres falu teljes lakossága akár kétszer is megfordulna naponta a kisvasúton. A Bicskéről induló kisvasút ízlés szerint gyönyörű tájakon/nagyjából a semmin menne keresztül, hogy megálljon a Puskás Akadémiánál, a falu végén, és a Puskás Akadémia kezelésébe adott régi Alcsúti Arborétumnál.
Összehasonlításként a budapesti Gyemekvasút legforgalmasabb hónapjában napi 1500 embert szállít jelenleg. Bicskéről ráadásul a busz 13 perc alatt van a falu központjában. Ennél kevésbé valószínű, hogy gyorsabban tenné meg a kisvasút az utat. Tehát ha hirtelen őrületes igény nyílna a bicskeiekben és környékükön, hogy naponta Felcsútra utazzanak és vissza, akkor nem ez lesz számukra a hatékony megoldás.
De az is igen kérdéses, hogy Közép-Dunántúli régió turisztikai fejlesztései közül miért ez a lett a legjobb, 600 millió forintos kerettel. Összehasonlításul a veszprémi állatkert története legnagyobb fejlesztésére 481 millió forint uniós pénzt kaphat, amiből ,elefántpark, orrszarvúház, új vízivilág-központ és lámakifutó is épül majd.
De talán a legérdekesebb, hogy miért utasította a kormány arra az EU-s pénzelosztó szervezetünket, a Miniszterelnökséget arra, hogy egy magántulajdonú fejlesztést mindenképp támogassanak uniós pénzzel? Márpedig a 1693/2013-as kormányhatározat pont ezt mondja ki. Minek vannak egyáltalán pályázatok, ha ez így megy? - teszi fel az ebből következő kérdést a lap.
A projekttel kapcsolatban még nincs folyamatban hivatalos vizsgálat, de azt elmondták, hogy bár a projektek kiválasztása tagállamok felelőssége, a pályáztatás körülményeit megismerve utólag elvehetik még az uniós forintokat. A lap megkereste a nyertes Puskás Akadémiát is, hogy mit gondolnak az utasszámról és pályázatról, de semmilyen kérdésre nem kívántak semmit se mondani.
index.hu (Címlap: Forrás: varanus.blog.hu)
Posted by SEJT on 2015. május 14.