h i r d e t é s

A Fidesz a kifli árát nagyon fontosnak tartja

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidesz a kifli árát nagyon fontosnak tartja

2015. január 20. - 01:00
0 komment

Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője (egyben a gazdasági bizottság elnöke) behívatta magához az érdekképviseleteket, mert szerinte annak ellenére nem lettek olcsóbbak a pékáruk, hogy a benzin ára jelentősen csökkent.

A kereskedelmi szövetség szerint ez nem igaz. Az ellenzék pedig úgy látja, ha a kormánynak fontos lenne a fogyasztási cikkek ára, csökkenthetné a gáz árát és az áfát.

„Az elmúlt években nagyon sokszor hallgattuk azt – amikor emelkedett a benzin ára –,hogy a pékszövetség, de más szolgáltatások érdekképviseletei is elmondták, hogy sajnos ennek az árban jelentkeznie kell. Most a benzinárak nagyon erős és dinamikus csökkenése figyelhető meg, azonban nem látom, hogy a kenyér vagy a kifli ára csökkent volna” – mondta Rogán Antal.

Rogán emiatt a gazdasági bizottság elnökeként magához hívatja az érdekképviseleteket, és szorgalmazni fogja náluk az árcsökkentést.

A kereskedelmi szövetség szerint viszont csökkentették az áraikat az elmúlt hónapokban. Még annak ellenére is, hogy a forint gyenge árfolyama vagy az adóemelések miatt a gyártók drágábban adják a termékeiket.

A fogyasztói árat számos tényező befolyásolja, így például az ipar vagy a beszállító átadási ára. Itt nem volt csökkenés a KSH adatai szerint az elmúlt hónapokban, a kereskedelem ennek ellenére visszafogta az áremelést, vagy pedig, ahol lehetett, csökkentette is a fogyasztói árat – mondta az RTL Klubnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

A DK szerint a kormánynak lenne eszköze arra, hogy elérje a fogyasztói árak csökkenését. Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke azt mondta, „Rogánnak nem fenyegetnie kellene piaci alapon működő cégeket, hanem csökkenthetné az áfát és csökkenthetné a gáz árát. Ha ezt a kettőt megtenné, akkor tényleg olcsóbb lenne a kifli Magyarországon.”

Az üzemanyag a kőolaj nemzetközi árának csökkenése miatt olcsóbb, és ez hatással van a földgáz árára is. A DK számításai szerint a kormány emiatt akár 20-30 százalékkal is csökkenthetné a gáz hatósági árát, amitől tényleg olcsóbbak lehetnének a fogyasztási cikkek.

A Fidesz reakciója erre a felvetésre az volt, hogy a baloldal, amikor lehetősége volt rá, nemhogy nem csökkentette, hanem háromszorosára emelte a gáz árát.

 

168ora.hu

{flike}