h i r d e t é s

„A Fidesz ellopta a köztársaságot”

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

„A Fidesz ellopta a köztársaságot”

2015. március 14. - 18:13
0 komment

Ezreket várnak a vasárnapi kormányellenes tüntetésre

Tömegtüntetéssel demonstrálnak vasárnap a kormánnyal elégedetlen tömegek. Az Új Magyar Köztársaságot! elnevezésű rendezvény délután 15:00 órakor kezdődik, a részt vevők a Keleti pályaudvartól az Astoriáig vonulnak, ahol ismert művészek, közéleti személyiségek szólalnak fel. - írja a 168ora.hu

„A Fidesz ellopta a köztársaságot még a hazánk nevéből is, ezért mi egy új köztársaságot akarunk. Március 15-e a szabadság, a polgári jogegyenlőség, a közteherviselés és a függetlenség szimbóluma. Egy olyan Magyarországé, amely minden polgáré és nem egy párt látványosan gazdagodó politikusaié. Egy olyan köztársaságé, amelyet a Fidesz kormányzása megszüntetett” – olvasható a rendezvény Facebook-oldalán.

Vajda Zoltán, a rendezvény egyik főszervezője a 168 Óra Online-nak elmondta, a felszólalások tartalmát előzetesen összehangolják, szombaton főpróbát is tartottak. Mint mondta, az előrejelzések szerint enyhe idő, 13-15 fok várható vasárnapra, ezért bizakodóak a résztvevők számát illetően.

A vasárnapi rendezvényen már a Keleti pályaudvarnál is beszédet mondanak délután háromkor. Az első felszólaló Káposznyás István, a Magyar Szolidaritás Mozgalom egyik alapítója. Ő volt az, aki annak idején feljelentést tett, amikor debreceni városvezetők közpénzen utaztak Floridába egy nyaralós hangulatú konferenciára. Őt követi Kész Zoltán veszprémi országgyűlési képviselő, aki „lebontotta a kétharmadot”. A tüntetés moderátorai-házigazdái Fullajtár Andrea és Kulka János színművészek lesznek.

Ezt követően elindul a menet, amelyet egy teherautó fog felvezetni. A teherautóról ’48-as, forradalmi dalok és kortárs zenék egyaránt szólnak majd.

Földrajzilag is Nyugatra fogunk sétálni, úgy gondoljuk, hogy a harc ma kelet és nyugat között zajlik” – mondta Vajda Zoltán. 
Az Astoriánál a tervek szerint pontosan 16:00 órakor kezdődnek a beszédek. Elsőként Parti Nagy Lajos költő szólal fel. Őt követi Nagy Emília, az a középiskolai tanárnő, akit a Hír TV – egy durva tévedést követően – alaptalanul hurcolt meg, és a munkahelyén, egy középiskolában is zaklatta.

Ezt követően Závada Péter, Závada Pál fia lép színpadra, aki egy saját versét fogja előadni. Őt követői Pletser Ágnes, a Civil Női Kormány aktivistája – ő a nők jogairól (illetve annak hiányáról) fog beszélni felszólalásában. Kulka János elénekli a Valahol Európában című dalt.

A rendezvény három keményen politikai tartalmú felszólalással zárul. Lattman Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, Vajda Zoltán, és Gulyás Balázs, a tüntetés főszervezői fognak beszédet mondani.

A rendezvény végén a résztvevők közösen eléneklik Európa himnuszát, az Örömódát.

 

168ora.hu