h i r d e t é s

A Fidesz letisztítja magának a piacot

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidesz letisztítja magának a piacot

2018. október 16. - 16:00

A Fidesz már megint letisztítja magának a piacot, ezúttal a lakás-takarékpénztárak területén – mondta Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten.

A szocialista politikus a Párbeszéd országgyűlési képviselőjével egy budai OTP bankfiók előtt tartott sajtótájékoztatót.

Bangóné Borbély Ildikó elmondta, hogy

a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megszüntetése több millió magyar családot, mintegy ezer milliárdos megtakarítást érint, és nagyon hasonlít a nyugdíjpénztárak ügyére.

Mint mondta, Bánki Erik fideszes képviselő hétfőn benyújtott önálló indítványát egy nap alatt keresztülverte a parlamenten a kormánypárt, az ügyhöz egyetlen fideszes képviselő szólt hozzá.

Az emberek megrohanták a fiókokat, ahol előfordult, hogy azzal küldték el őket: nincs elég papír, szerződésminta, idézte fel a szocialista képviselő.

"Életveszélyes" ami történik: a magán-nyugdíjpénztárak lenyúlásánál is azt ígérték, hogy lesz egyéni számla, és azóta sincs, emlékeztetett Bangóné Borbély Ildikó.

"Azt mondják: letisztítják a piacot. Sejtésem szerint Rogán Antal és köre, a fideszes holdudvar fog jól járni" – jegyezte meg az ellenzéki politikus.

Mellár Tamás, a Párbeszéd országgyűlési képviselője elmondta: a Fidesz arra hivatkozva szünteti meg a lakás-takarékpénztárak állami támogatását, hogy drága, 70 milliárd forintba kerül évente a központi költségvetésnek, továbbá kevés új lakás épül. A közgazdász szerint azonban még ha igazak is ezek az érvek, a rendszer finomításával, az állami támogatás és a sikerdíjak mérséklésével orvosolható lett volna a probléma.

A kormánypárt azonban semmilyen szinten nem volt hajlandó megvitatni a szakmai kérdést, ami azt valószínűsíti, hogy inkább a mintegy 60 milliárdos extraprofitra szeretné rátenni a kezét valamelyik fideszes oligarcha

- vélekedett az ellenzéki képviselő.

Mellár Tamás kérdésre válaszolva hozzátette: a szabályozásból még az is következhet, hogy négy év múlva kivezetik ezt a konstrukciót a piacról, vagy egyszer csak benyújtanak egy módosító indítványt, mely szerint felújításra nem fordítható a megtakarítás, csak új lakásra. (MTI) / propeller.hu