A Fidesz Magomedről: Egyéni problémákkal nem foglalkozunk
Egyéni problémákkal a frakciónk nem foglalkozik, közlekedési balesettel sem, olyan ügyekkel sem, amikor valaki valakinek a zsebéből kiveszi a pénztárcáját, a meccsen szidják a bírót, vagy megfenyegetnek valakit. Ez nem a mi dolgunk, nem a Fidesz-frakció dolga, ilyen kérdéssel nem szoktunk foglalkozni” – ezt mondta a Fidesz frakciójának szóvivője - írja az mno.hu.
A Hír TV azon kérdésére érkezett ez a válasz, hogy nem tartják-e vizsgálandónak a Magomed-ügyet.
Mint ismeretes, egy csecsen férfi, Magomed Daszajev közvetítette Komáromy Gergelynek az üzenetet, hogy jobb, ha nyilvánosan bocsánatot kér a szovjet emlékmű megdobálása miatt, különben baja lehet neki és a családjának is.
Tök jóba lettünk vele konkrétan, de az nagyon para, hogy egy ilyen videót kell csinálni azért, nehogy valakik megtaláljanak, mert állítólag sok ilyen ember van szerinte
– mondta az aktivista.
Az LMP a nemzetbiztonsági bizottságban vizsgálná ki, milyen veszélyt jelenthet, ha csecsenek fenyegethetnek meg magyarokat a politikai véleménynyilvánításaik miatt. Szél Bernadett bízik benne, hogy a kormány is képviselteti majd magát a szerdán esedékes következő ülésen.
A kormányzatnak nincs feladata a csecsen férfi ügyében – ez a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár véleménye. Tuzson Bence a megfélemlített aktivistának azt tanácsolta, tegyen feljelentést.
Magyarországon minden magyar állampolgárt meg kell védeni, a magyar hatóságoknak is ez a kötelességük.
Úgyhogy ha valaki úgy érzi, hogy, miként ez a sajtóban elhangzott, az ő véleményét befolyásolták, és nyomást gyakoroltak rá, bűncselekményt követtek el vele szemben, akkor meg kell tenni természetesen a megfelelő feljelentéseket, hiszen a bűncselekmény minden esetben bűncselekmény” – mondta Tuzson Bence.