h i r d e t é s

A fideszes médiaalapítvány kuratóriumi elnöke szerint az igényes, jó tollú újságírók a másik oldalon vannak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A fideszes médiaalapítvány kuratóriumi elnöke szerint az igényes, jó tollú újságírók a másik oldalon vannak

2019. február 04. - 17:15

"Meg kéne szüntetni a szalagcímeket, amik mögött nincsen semmi, talán nem csak azzal kellene az újságíróknak foglalkozni, hogy hogyan rémisztik az embereket, és milyen negatív híreket terjesztenek," mondta a 476 médiatermékből, köztük a Ripostból és a Lokálból is álló Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumi elnöke a Behir.hu-nak adott interjújában. - írja a 444.hu.

Bár az alapítványnak elvileg semmi köze a kormányhoz, Varga István egykori fideszes országgyűlési képviselő, a kuratórium elnöke mégis azt mondta, hogy

nyilvánvaló, hogy keresztény nemzeti konzervatív kormány nem tehet mást, mint megpróbál egy ilyen újságíró-társadalmat kialakítani.

Dr. Varga a tizenhét perces beszélgetés második felében kicsit elengedte magát, és nyíltan kritizálta a jelenlegi kormánypárti sajtót. Szerinte

igényes, jó tollú újságírókat, és nem kell megsértődni, nyugodtan mondhatom, inkább a másik oldalon látok.

Keresztény és kormánypárti ember létére ő is inkább Élet és Irodalmat járat, Magyar Narancsot olvas és a napot Népszavával kezdi. Az alapítvány célja Varga szerint, hogy 

azt mondhassuk pár év múlva, hogy kialakult egy keresztény nemzeti konzervatív újságírás, és a másik oldalon is elolvassák a mi újságjainkat és megnézik az internetes portáljainkat. És nem következik be, ami most (...), hogy az Indexet szoktuk előbb elolvasni mint az Origót.

Majd az Echo és a HírTV-re utalva kijelentette: nem azt szeretném látni, hogy "Magyarország felett felhőtlen az ég," hogy minden szép és jó,

és mindenki jól szerepelt, és a kormánynak csak hibátlan döntései vannak. (..) Ez nem propaganda, ez nem sajtó, ez valami egészen más. Na, ebben kéne változtatni.

Varga hozzátette: jelen pillanatban nincs a konzervatív oldalnak komoly újságja, újra kell indítani a Magyar Nemzetet, hogy pár év alatt felépüljön ott egy jó gárda.

444.hu