h i r d e t é s

A Fidesznek fontosabbak a stadionok, mint az iskolák

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidesznek fontosabbak a stadionok, mint az iskolák

2018. szeptember 05. - 14:45

Az MSZP szerint fontosabbak a stadionok, mint a közoktatás.

Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola állapotát hozta fel.

Az oktatási intézményben vizes falak, omladozó vakolat, felmosórongyok és vödrök fogadták a diákokat hétfőn, biztonsági okok miatt még villanyt sem lehet kapcsolni

- mondta.

Azt is szóvá tette, hogy a kabai általános iskolában egy héttel a tanévkezdés előtt kezdték el az épület két hónapig tartó szigetelését, ezért leszedték a tetőt, kivették az ablakokat.

Az ellenzéki politikus szerint az iskolák állapota közügy és azokat az állam tartja fent. A fideszes elitnek fontosabbak a stadionok, mint a közoktatás, míg az alattvalóknak be kell érnie az elsorvasztott iskolákkal - hangoztatta.

Bangóné Borbély Ildikó véleménye szerint az egri iskolát már korábban is rendbe lehetett volna hozni, de a kormány úgy döntött, van fontosabb ennél. Az egri stadionra 2,4 milliárd forint állami támogatást biztosítottak - közölte.

Kitért arra, délután párbeszédet indítanak a magyar szülőkkel az MSZP honlapján, ahol egy kérdőívet lehet majd kitölteni.

Arra a kérdésre, magánügynek tartja-e azt, hogy Szabó Tünde sportért felelős államtitkár magániskolába járatja gyerekeit, az MSZP-s politikus közölte, az oktatás nem magánügy. 

Szerinte a kormány vizet prédikál és bort iszik. Hozzátette: a fideszes banda egyharmada külföldi fizetős elitiskolába, egyharmada itthoni fizetős elitiskolába, míg egyharmada milliárdokból kitömött egyházi iskolába járatja gyermekét.

(MTI)