A görög prostik már 2 euróért kaphatóak
A görög gazdasági válság egyre több fiatal lányt kényszerít arra a mediterrán országban is, hogy szexmunkásként próbálja megkeresni a napi betevőt.
Ám aki arra számít, hogy pár hét után megoldja az anyagi helyzetét, téved: a görög szex a legolcsóbb az egész kontinensen! A Spiegel a Timesra hivatkozva írt arról, hogy míg akár néhány évvel ezelőtt is legalább 50 eurót (15 500 forint) fizettek egy fél óráért a prostiknak, addig a mostani árfolyam mindössze 2, azaz kettő euró (620 forint) ugyanezért az időért.
A helyzet katasztrofális, a lakosság alig egy harmada rendelkezik hivatalos munkából származó jövedelemmel, a szegénység óriási, így a fizetős szexre vállalkozók kínálata is nagyon megnőtt, ami persze nem tesz jót az áraknak. Sokat egyszerűen egy szendvics áráért képesek áruba bocsátani a testüket, ráadásul egyre több a fiatalkorú prostituált. Igaz, Görögországban legális ez a tevékenység, egyre kevesebb a hivatalos bordélyház, azokat ugyanis ilyen árak mellett szintén nem éri fenntartani, így a közel 19 ezer szexmunkás az utcára kényszerül, ahol a piac nem engedi meg a magasabb árakat.