h i r d e t é s

A Guardian szerint Orbán vírustörvénye a totális hatalomról szól

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

A Guardian szerint Orbán vírustörvénye a totális hatalomról szól

2020. március 30. - 09:43

 

A The Guardian szerkesztőségi cikket közölt, amely szerint a világjárvány lehetővé tette Orbánnak, hogy a kritikusokat és a politikai ellenzékét partvonalon kívülre tegye. - írja a hirklikk.hu.

A hvg.hu szemlézte cikk szerint, néha előfordulnak olyan indokoltnak tűnő helyzetek, amikor rendkívüli hatalmat kap egy-egy vezető, ám az alkotmányos gyakorlat felfüggesztését jellemzően szigorú határidők mentén szabják meg. Ilyen vonatkozik Boris Johnson brit, vagy Emmanuel Marcron francia elnökre, akik megkapták a rendkívüli hatásköröket.

Ugyanakkor Magyarországon más a helyzet. A lap felhozza, hogy Orbán az elmúlt években megerősítette a hatalmát: a bíróságok, a média, a civilszervezetek szabadságát is korlátozta. Most pedig nem engedheti, hogy

a válság okozta lehetőséget elpazarolja

 – írja a lap.

A magyar miniszterelnök a koronavírus kapcsán beterjesztett felhatalmazási törvény elfogadása esetén, akár egy személyben és kontroll nélkül kormányozhat, felülbírálhat jogszabályokat, sőt, a választásokról is dönthet.

Végezetül a Fidesz képviselői mondják meg, hogy mikor van vége a jelenlegi vészhelyzetnek, amely a „megfelelő” parlamenti háttérrel, akár folyamatosan fenntarthatja a kontroll nélküli állapotot

– olvasható az anyagban.

A koronavírus világjárvány kezelése szigorú intézkedéseket igényel, amelyek néha korlátozzák az egyéni szabadságjogokat

– írja a lap és hozzáteszi, nem csak Orbán vette ezt észre. Azerbajdzsán elnöke, Ilham Alijev azonnal az ellenzéki csoportok ellen lépett fel, Benjamin Netanyahu pedig rendelettel késleltette a korrupciós vádakkal kapcsolatos tárgyalásának megkezdését, Donald Trump pedig, ha óvatosan is, de elkezdte háborús elnöknek pozícionálni magát.

hirklikk.hu
 


 

h i r d e t é s