h i r d e t é s

A harmadik hullám könnyen 200 körüli napi halálesetet hozhat

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A harmadik hullám könnyen 200 körüli napi halálesetet hozhat

2021. március 01. - 06:24

Az RTL Klub Híradójának nyilatkozott Ferenci Tamás, biostatisztikus.

A kép illusztráció! - Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava

Szerinte az esetszám gyors növekedése egyértelműen a brit mutáns miatt van. A híradóban elhangzott: tíz olyan ember, aki ezt a változatot kapja el, 12-13 másiknak adja tovább. Ez pedig 1,2-es illetve 1,3-as reprodukciós rátát jelent. Ez még januárban 0,8-0,9 volt.

A Ferenci szerint az egy feletti ráta berobbanó járványt jelent.

"A lehetőségek között van, hogy még a mostani korlátozó intézkedések mellett is, egy olyan hullámba futunk bele, aminek a csúcsa akkora lesz, mint az őszinek, de még az se kizárt, hogy akár nagyobb" –   tette hozzá.

Ferenci Tamás szerint a legrosszabb forgatókönyv szerint, ahogy a második hullám csúcsán, akár napi 200 körüli halálozás is lehet majd. (24.hu)