h i r d e t é s

A hétvégén már 20 fok is lehet!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A hétvégén már 20 fok is lehet!

2018. március 27. - 06:31

Erős szél hozza majd a tavaszt, nem lesz tehát a legkellemesebb, de legalább már nem fagyunk meg! - írja az Időjárás.hu

Kedden és szerdán változékony időre készülhetünk, csütörtökön pedig csapadékosabbra fordul az idő, de a melegedés töretlenül folytatódik!

Délelőtt változóan, többször erősen felhős lesz az ég. Elszórtan számíthatunk futó záporok kialakulására. 

Délután a többször erősen megnövekvő felhőzet mellett napos időszakok is előfordulhatnak. Elszórt záporok kialakulására készülhetünk. Északnyugatira fordul, a Dunántúlon és a középső tájakon megélénkül a szél.

A csúcshőmérséklet 8, 13 fok között alakul.

Orvosmeteorológia

Kedden nem érvényesül fronthatás, a nyugodt idő miatt végre pihenhet a szervezetünk. - írja a meteoklinika.hu

A hajnal hűvös lesz, így amennyiben érintett, akkor kopásos jellegű ízületi bántalmakkal ébredhet, amit kámforos krémekkel enyhíthet. Ha fokozottan érzékeny, akkor napközben enyhe kettősfront jellegű tüneteket, kisebb vérnyomás-ingadozást tapasztalhat. Ebben az esetben élénkítésre a kávé helyett a zöld teát válassza.

A szélre érzékenyeknél továbbra is fejfájás, idegesség, nyugtalanság jelentkezhet, különösen északnyugaton és a középső tájakon.

Ajánlott minél több időt a friss, szabad levegőn tölteni, azonban a programok során változékonyságra készüljön, megfelelő öltözet nélkül könnyen megfázhat.

A nyári időszámításra való átállás egyeseket tartósan megviselhet. Náluk alvászavarok, napközben is álmosság léphet fel, emiatt pedig csökkenhet a teljesítőképessége is. Ha ön is ezt tapasztalja, akkor az időben történő elalvás, és az új időszámításhoz időzített ébredés segíthet, illetve az étkezésben is próbáljon igazodni az egy órával eltolódott napirendhez. Az esetleges alvászavarok esetén a levendula lehet jó megoldás: akár egy levendulás fürdő is segít ellazulni a fárasztó nap után. Pihentesse szervezetét, amennyire tudja, próbálja tudatosan elkerülni a konfliktusokra esélyt adó szituációkat.

A közlekedést főként nyugaton és a középső tájakon erős oldalszél nehezítheti, csökkenhet a könnyebb járművek menetstabilitása. Az ingerlékeny sofőrök szintén fokozhatják a balesetveszélyt, és amennyiben koncentrálási problémákat vagy tompa reflexeket tapasztal, mindenképpen tartson egy rövid pihenőt!

meteoklinika.hu / idojaras.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.