h i r d e t é s

A hosszú munkaidő hihetetlen hatása

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A hosszú munkaidő hihetetlen hatása

2020. szeptember 11. - 11:12

Nagyobb a depresszió kockázata azoknál a nőknél, akik heti 55 óránál többet dolgoznak - mutatták ki brit kutatók. Férfiak esetében ez a veszély nem áll fenn.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Figyelembe véve az életkort, a jövedelmet, az egészségi állapotot és a munka jellegét, a University College of London és a londoni Queen Mary Egyetem kutatói úgy találták, hogy a hosszabb munkaidőben dolgozó nők esetében 7,3 százalékkal több depressziós tünet jelentkezett, mint azoknál, akik munkaideje heti 35-40 órás volt. Kimutatták azt is, hogy a hétvégi munka mindkét nemnél növelte a depresszió kockázatát.

Azoknál a nőknél, akik a hónap valamennyi vagy szinte valamennyi hétvégéjén dolgoztak, 4,6 százalékkal több depressziós tünet jelentkezett azokhoz képest, akik csak a hét öt napján, munkaidőben végezték feladataikat. A férfiaknál ez az arány 3,4 százalék volt. A kutatók huszonháromezer embert vontak be kutatásukba, amelynek eredményeit a British Medical Journal című tekintélyes orvostudományi folyóirat járványügyi és közegészségügyi szakfolyóiratában tették közzé.

"Ez csupán egy megfigyelésen alapuló tanulmány. Valójában lehetetlen minden szerepet játszó tényezőt pontosan beazonosítani" - hangsúlyozta Gillian Weston, a UCL kutatója. Ezzel együtt a kutatás képes volt számos kockázati tényezőt meghatározni, beleértve például a végzettséget, a jövedelmet, a házasságot vagy a gyermekvállalást. Összességében ugyanakkor a hosszú munkaidő bizonyult a legveszélyesebbnek a depresszió kockázata szempontjából. A kutatócsoport szerint megállapításaiknak komoly jelentősége van napjainkban, amikor az emberektől egyre inkább elvárják, hogy a hagyományos, 9-től 5-ig tartó munkaidőn túl is dolgozzanak. (MTI) / hazipatika.com