h i r d e t é s

A Jobbik alaposan kiosztotta Orbánt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Jobbik alaposan kiosztotta Orbánt

2015. október 14. - 12:06
0 komment

Orbán Viktor miniszterelnök Bibó Szakkollégiumban tartott tavaszi beszédében a kormányfő többször kitért a Jobbikra, és arról beszélt, hogy ugyan kemény, harcos csapattal állnak szemben, valójában nem jelentenek valós veszélyt a Fideszre nézve, mert egy üvegplafon van a radikálisok felett, amit nem fognak tudni áttörni. 

A Jobbikban annyira felbőszültek ezen a megjegyzésen, hogy Apáti István alelnök külön sajtótájékoztatón reagált a 444 cikkében idézett mondatokra. Az alábbi idézetet nehéz másként értelmezni, mint hogy jöhetnek még olyan idők, amikor a kormányzóképesség érdekében a Fidesz a Jobbik kegyeit keresi majd - írja a 444.

„Emlékeztetném Orbán Viktort arra is – és egyben felkérném arra, hogy legyen szerényebb –, hogy 2006-ban a két választási forduló között kétségbeesetten szaladgált egy kalapos asszony után, aztán két dolgon csodálkozott. Azon csodálkozott, hogy Dávid miatt leáldozott a csillaga, és aztán még azon is csodálkozott, hogy alulról kellett szagolnia az ibolyát. Úgyhogy, a miniszterelnök urat egy kicsit hosszabb távú memóriájának az aktiválására, több szerénységre és a politikai ellenfél minimális tiszteletére szólítanám fel, annak a tiszteletkultúrának a jegyében, amit ő sokszor szavakban meghirdet”.

A fenti mondatok azért is érdekesek, mert Orbán egyébként az idézett beszédben nem zárta ki kategorikusan az együttműködés lehetőségét. Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha annyi szavazatot elvisz a Jobbik, hogy be kell venni koalícióba, a kormányfő azt felelte, hogy 

"Azt majd meglátjuk. Hogy a választások után mit kell tenni, arról nem szabad előre gondolkodni, mert abból csak a baj van. Egyetlen dologra szabad koncentrálni, hogy annyi bizalmat gyűjts össze, hogy egyedül tudjál kormányozni." 

 

444.hu / Hír TV