h i r d e t é s

A katasztrófavédelem segítségére szorulnak a Balatonnál

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A katasztrófavédelem segítségére szorulnak a Balatonnál

2015. július 08. - 15:55
0 komment

Szúnyoghadak keserítik a Balatonnál üdülők életét. 

Úgy volt, hogy a települések írtják őket, de kiderült, nem tudnak megbírkózni a feladattal - írja az origo.hu. A jövő héten jön a segítség, a katasztrófavédelem kezdi a gyérítést.

„Megettek a szúnyogok, sokkal több támad, mint amit megszoktam. Nem arról van szó, hogy egy-egy rovar rád száll, ha nyúlsz valamiért, egyszerre több szúnyog is rátapad a karodra, és elkezdi szívni a véred” – írta az Origónak Linda, aki nincs egyedül a panaszával. 

Eddig így volt, most hogy lesz?

Magyarországon általában az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság feladata a szúnyoggyérítés, erre idén másfél milliárd forintot kaptak. A Balatonnál eddig mégsem irtottak, pedig a szezon már javában tart. Ott ugyanis éve óta a települési önkormányzatok egyesülete, a Balatoni Szövetség rendelte meg a szúnyogirtást, amelyet felesben fizettek a Magyar Turizmus Zrt-vel.

A Balatoni Szövetségnél azt mondták, hogy idén viszont kérték a katasztrófavédelem segítségét, sőt erről írtak is egy levelet Pintér Sándor belügyminiszternek, aki az OKF-et is felügyeli. A levelet elküldték az Origónak is. 

Azt írták Pintér Sándornak, hogy a katasztrófavédők lerázták őket, azzal, hogy a főbb turisztikai régiók (így a Balaton is) nem részesülhetnek a másfél milliárdos országos gyérítési programból, irtsanak saját pénzből.


Levél a belügyminiszternek - Forrás: Origo

Ezért csak gyérítés

A szúnyoglárvák és a kifejlet szúnyogok a vízi és szárazföldi ökoszisztémák nélkülözhetetlen elemei, teljes kiirtásuk ökológiai katasztrófát okozna, ezért csak gyérítik, és nem irtják a szúnyogokat.

Mukics Dániel, az Országos katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője is arra hivatkozott, hogy az utóbbi években a Balatonnál a Balatoni Szövetség és a Magyar Turizmus Zrt. írtotta a szúnyogokat, így eredetileg a nagy tavak most sem kerültek bele a központi szúnyoggyérítési programba.

Elfogyott a pénz

A szövetség el is kezdte a gyérítést, de feltehetően menet közben arra jutottak, hogy kevés a pénzük.

A települések és a szövetség rájöhetett, hogy kevés irtást rendeltek, ezért kellett gyorsan a katasztrófavédelem segítségét kérni. Közben persze beindult a szezon, a szúnyogok szaporodtak, és a túl kevés irtás miatt túl sokan lettek.


Az origo.hu olvasója, Zoli csípései - Forrás: Olvasó

Pintérnek kell írni, és minden oké

A Balatoni Szövetség levele végül meghozta az eredményt. A Balaton-környéki településeket bevették a programba, és a jövő héten már irtanak is a tónál.

 

origo.hu (Címlap: Akcióban egy szúnyog - Forrás: Thinkstock)

Posted by SEJT on 2015. július 8.