h i r d e t é s

A KDNP Jézus nevében pereskedik a Népszavával

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A KDNP Jézus nevében pereskedik a Népszavával

2020. április 30. - 17:12

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)frakcióvezető-helyettese személyiségi jogi pert indít az alaptörvény és a polgári törvénykönyv alapján a Népszava Jézust gúnyoló karikatúrája és szövege miatt.

Vejkey Imre az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának elnöke - Forrás: hirtv.hu

Vejkey Imre, a kisebbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese csütörtöki online tájékoztatóján azt mondta: az alaptörvény rögzíti a véleménynyilvánítást és a sajtószabadságot, de egyidejűleg azt is, hogy ezek gyakorlása nem irányulhat bizonyos közösségek, többek között a vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Márpedig itt ez történt - értékelt a KDNP-s politikus, aki úgy fogalmazott: a napilag Jézust gúnyoló karikatúrája "a sötét oldal gyűlöletének a megnyilvánulása".

Hozzátette: nemcsak a keresztényeket és keresztyéneket, hanem minden jóérzésű embert megbotránkoztat és sért az a blaszfémikus karikatúra és szöveg, amely az újságban megjelent.

Kiemelte: a karikatúra célja egyrészt az, hogy kigúnyolják Jézus Krisztust, másrészről pedig provokálni akarják a jóérzésű embereket, és gyűlöletet próbálnak szítani.

Vejkey Imre szerint nem maradhatnak csendben, és nem lehetnek közömbösek. Jelezte: ő maga is aláírta az ügyben indított petíciót és erre kért minél többeket.

Úgy fogalmazott: a szabadság, a felelősség, az emberi méltóság hármasa nem választható el egymástól. Az ember szabadságához és méltóságához az is hozzátartozik, hogy a hitét és a vallását tiszteletben tartsák - jelentette ki a kormánypárti politikus.

A napilapban megjelent karikatúrán a megfeszített Jézus Krisztus mellett Müller Cecília országos tiszti főorvos látható, azzal a szöveggel, hogy alapbetegsége függőséget okozott. (MTI)


Forrás: Népszava

Kommentelne? Kattintson ide!

h i r d e t é s

Clicky