h i r d e t é s

A keceli polgármester furcsa trükkjei

Olvasási idő
8perc
Eddig olvastam

A keceli polgármester furcsa trükkjei

2018. január 24. - 08:41

 

A halálbüntetés-párti, rasszista nézeteiről elhíresült, emiatt a Fideszből is kizárt keceli polgármester egymás után csődbe ment munkaerő-közvetítő cégeken keresztül foglalkoztatta az önkormányzat munkatársait. Az elvileg közalkalmazottaknak számító dolgozókat olykor be sem jelentették. Haszilló Ferenc afféle kiskirályként, képviselő-testületi felhatalmazás nélkül, saját hatáskörben módosít beruházási szerződéseket, mostanság pedig – megkerülve pártbéli kizáróit – a Fidesz újonnan feltörekvő területi prominensei körül legyeskedik.

2006-ban a Gyurcsány Ferenc hírhedt beszédével felkorbácsolt népharag nemcsak a baloldalt zilálta szét, hanem elsöpört számos olyan független, évtizedeken át hivatástudattal fejlesztő és közmegegyezésre törekvő polgármestert, akiknek helyét átvették a nagypolitika kegyeltjei. Ez történt a Bács-Kiskun megyei Kecelen is, amely Kiskőrös és Soltvadkert mellett a természeti javak adta jólétről elnevezett „arany háromszög” egyik kisvárosa. A mintegy kilencezres lélekszámú Kecelnek így lett fideszes polgármestere egy vendéglátós zenész, Haszilló Ferenc személyében, akinek bő évtizedes tevékenységét beárazva ma már csak „arany kétszögnek” becézik a térséget – annyira lemaradt a másik két várostól az általa vezetett település - írja a 168ora.hu.

Regnálásának kezdetén például bezárt a magánkézben lévő helyi fürdő, ám évek teltek el, mire kiderült: az előző polgármester harmincéves beruházási és üzemeltetési szerződést kötött a létesítményre, vagyis bezárás esetén a fürdőnek – az egykori bekerülési költségen – vissza kellett volna szállnia az önkormányzatra. Haszilló azonban semmit nem lépett, s ezért ellene hanyag kezelés miatt indítottak eljárást. Ezt azonban az ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette.

A városvezetőt aztán a helyi plébános egy időre kitiltotta a templomból, mert Haszilló ellene ármánykodott a kalocsai érseknél. Ennek ellenére még a 2014-es választást is meg tudta nyerni a Fidesz színeiben, igaz, már csak 14 szavazattal.

Feltehetőleg még ez sem sikerült volna neki, ha már a voksolás előtt nyilvánosságra kerül az a hangfelvétel, amelyet a helyi tévé riportere készített, és amelyben Haszilló kifejti a világról vallott főbb gondolatait. Például azt, hogy szerinte vissza kellene állítani a halálbüntetést. Számos dehonesztáló kijelentést tett a cigányságra, a zsidóságra, valamint néhány ellenzéki politikusra. Szíve szerint átalakítaná a segélyezés gyakorlatát, mint mondta, „szájba kellene rúgni” az önkormányzathoz érkezőket. Haszilló Orbán Viktort is leszólta, véleménye szerint nem sok mozgástere van. Kecel anyagi gondjainak forrását így összegezte: „Ez a geci zsidó társaság, ha nem szopatná így az országot, ahogy szopatja, akkor itt senki nem foglalkozna az önkormányzattal, hogy mit csinál.”

A keceli beszédre reagálva az ellenzéki pártok követelték a polgármester eltávolítását a közéletből. Kerényi János soltvadkerti parlamenti képviselő, a Fidesz dél-alföldi pártigazgatója azonnal lépett is. Közölte: Haszilló Ferencet kizárták a pártból, egyúttal lemondásra szólították fel. A polgármester taktikusan egy ideig kerülte a nyilvánosságot, ám végül nem mondott le, hanem feljelentést tett személyes adattal visszaélés gyanúja miatt. A nyomozás eredménytelenül zárult.

A botrány idővel elült, Haszilló pedig tovább színlelhette az önkormányzati demokráciát a maga sajátos értelmezésében, vagyis hűen a kiszivárgott felvételhez, amelyben lebutázta az általa irányított testületet. A legfrissebb botrány jelzi: a képviselők háta mögött az elmúlt években is folytatta kétes üzelmeit.

2013. február 20-án például a keceli testület az újonnan létrehozott, önkormányzati tulajdonú Kecel Kertészeti Kft.-be integrálta a karbantartásért felelős városi szolgáltató csoportot. A gazdaságossággal indokolt javaslattal a testület egyhangúlag egyetértett. A határozat szerint a jogutód társaság kapja meg a szolgáltatócsoport tevékenységét és annak munkavégzéshez szükséges eszközeit. A polgármester sajátosan értelmezte az integráció fogalmát. Június 28-án ugyanis „Kedves Munkatársam!” megszólítással arról tájékoztatta levélben a szolgáltatócsoport közalkalmazottjait, hogy a jogviszonyuk megszűnt, és tevékenységüket a Kecel Kertészeti Kft.-nél folytatják. Hozzátette: az új városi cég a fővárosi székhelyű Nadjob munkaerő-közvetítő cégen keresztül fogja a feladataihoz szükséges munkaerőt biztosítani. A polgármester a levél végén arra hívta fel munkatársai figyelmét, hogy 15 napon belül nyilatkozzanak arról, hozzájárulnak-e a továbbfoglalkoztatásukhoz, ha ugyanis nem, akkor a közalkalmazotti jogviszonyuk július 31-ével megszűnik. Az önkormányzati közalkalmazottak természetesen vállalták a továbbfoglalkoztatásukat, hiszen anélkül elveszítették volna több mint egy évtizedes munkaviszonyukat.

Egyetlen keceli képviselőnek sem tűnt fel, hogy a közszolgálati munkaviszony csoportos megszüntetésére nem adtak felhatalmazást a polgármesternek, sem arra, hogy az embereket egy munkaerő-közvetítő cégen keresztül foglalkoztassák. Ráadásul az egykori közalkalmazottakkal végül nem is a Nadjob Kft. kötött munkaszerződést, hanem a szintén fővárosi székhelyű Memo Line Hungary Kft., amelynek egyenszerződése egész Magyarország területére határozta meg a munkavégzés helyét. Ez nem kis riadalmat keltett a munkavállalókban.

Bár a munkaszerződés határozatlan időre szólt – mellékleteit pedig üzleti titokra hivatkozva meg sem kapták a munkavállalók –, nem tartott sokáig, mert 2014. január 1-jén már egy másik munkaerő-közvetítő céggel, a Nating Drive Style Kft.-vel kellett foglalkoztatási szerződést kötniük. Ezt már bátrabban aláírták, mert, bár a szerződésük ezúttal is egész Magyarország területére szólt, időközben megszokták, hogy ez a pont nem számít, ténylegesen ki sem kell mozdulniuk Kecelről. Aztán egy évvel később egy újabb munkaerő-közvetítő cég, a Pivelino Work Kft. lépett be a képbe.

2016-ban azonban a Kecel Kertészeti Kft.-be integrált egykori közalkalmazottak ajánlott levelet kaptak a NAV-tól, ebben nyilatkozattételi eljárásra kötelezték őket a Nating Drive Style Kft. ellen folytatott ellenőrzés kapcsán, mivel a cég iratai szerint 2014-ben szerződéses viszonyban álltak a társasággal. A dolgozók adatlekérése során kiderült, hogy bár a bérüket megkapták, akadtak olyan hónapok, amikor nem voltak bejelentve, járulékokat sem fizettek utánuk, vagyis hivatalosan nem is volt munkaviszonyuk.

A keceli önkormányzat körül az elmúlt években egymás után felbukkanó munkaerő-közvetítő cégekben nincs személyi átfedés, ám az közös bennük, hogy mindegyik ellen adóvégrehajtás indult, és a Nadjob kivételével már egyik sem működik, gazdálkodási adataikat pedig nem adták meg nyilvános közzétételre. A 2012-ben alapított Memo Line Hungary Kft. ellen az adóhatóság 2014 márciusában rendelt el végrehajtást, amelyből már nem tudott kijönni, és 2015. november 26-án felszámolást rendelt el ellene a bíróság. A 2013-ban alakult Nating Drive Style Kft. ellen 2015. április 13-án jegyzett be végrehajtást a NAV, a rákövetkező évben elrendelték a kényszertörlését, jelenleg felszámolás alatt áll. A Pivelino Work Kft. ellen 2015. június 4-én indult NAV-végrehajtás, 2016. június 20-án pedig megkezdődött a társaság cégtörlési eljárása.

A kikölcsönzött és hoppon maradt közalkalmazottak keserűsége miatt, valamint a botrány elkerülése érdekében a dolgozókat végül visszavette saját foglalkoztatásába az önkormányzat. Kiderült, mégiscsak képes közvetlenül finanszírozni a hivatal a városkarbantartási feladatokat.

Igaz, az egyik képviselő szerette volna látni a jelenléti íveket az egész ország területére kikölcsönzött dolgozók munkájáról, mire azt a választ kapta, hogy azok nincsenek meg. Ekkor derült ki véletlenül, hogy a munkaerő-közvetítő Nadjob Kft. igen jutányos áron bérel Kecelen egy önkormányzati ingatlant. E tény elmélyítette a bizalmatlanságot a testület és Haszilló között. Lapunk is rákérdezett írásban a munkalapok hollétére, valamint arra, hogy ezzel a bizonytalan és kusza foglakoztatási módszerrel végül mennyit spórolt meg az önkormányzat. Nem kaptunk választ a polgármestertől.

Akadnak más zavaros ügyek is. Mint minden településen, Kecelen is állandó problémát okoznak a kátyúk, és mivel kisvárosról van a szó, a nagy cégek nem kapkodnak a megbízásért. A testületi tagok végül rávettek a kátyúzásra egy térségi vállalkozót, aki a korábbinál olcsóbban vállalta volna a munkát hagyományos technológiával. Ám az utolsó pillanatban beesett egy nagykállói cég olcsóbb ajánlata, a város végül is vele kötött szerződést. Csakhogy a V-House Inköz Kft. nem azzal a technológiával végezte el a munkát, amit a kontraktusban vállalt – mondta lapunknak Herczeg Imre független képviselő. Hozzátette, hosszú vitát követően sikerült meneszteniük a céget, de egy hozzá nagyon hasonló nevű kft. utóbb kapott egy másik megrendelést. Az a V-House Inköz Plusz Kft. végezte ugyanis a helyi József Attila utca útburkolatának és parkolójának a felújítását, amelynek székhelye és tulajdonosi köre azonos a kiebrudalt cégével. Az előbbi szabolcsi cég már a múlt év közepe óta kényszertörlés alatt áll, utóbbi pedig úgy nyerte el az újabb keceli tendert, hogy NAV-végrehajtás folyt ellene, sőt jelenleg is folyamatban van vele szemben egy másik végrehajtás. A cég nem is tudta a megbízást időre teljesíteni, de a városvezetés elnézőnek mutatkozott. Egészen pontosan Haszilló Ferenc, aki a testület tudta nélkül úgy módosította a szerződést, hogy a kft. megúszhassa a három hónapnyi kötbért. A polgármester az ezekkel a beruházásokkal kapcsolatos kérdéseinkre sem válaszolt.

Bár Haszillót kizárták a Fideszből, bízik politikai rehabilitálásában. Tavaly Kecelen tartotta kihelyezett ülését a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés, amelynek elnöke, a fideszes Rideg László, aki Font Sándor kalocsai és soltvadkerti országgyűlési képviselő húgának a férje, együtt mutatkozott a pártból kizárt zsidózós polgármesterrel. Sőt Kecel nemrég terület- és településfejlesztési uniós forrásokat nyert a megyétől. Haszilló úgy kalkulál, a nyugdíjaskorú Kerényi János korábbi megyei kormánymegbízott kiszállása után Font és köre lesz az úr a térségben. Csakhogy a legutóbbi visegrádi Fidesz-frakcióülés estéjén készült, Orbán Viktor Facebook-oldalára is kitett fotón Kerényi – mint húsz éve oly sokszor – együtt ultizik a kormányfővel. Korai volna tehát még leírni Kerényit, a Fidesz dél-alföldi regionális pártigazgatóját, aki már többször kijelentette: nem kér Haszilló Ferencből.


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..