h i r d e t é s

A kecskeméti közgyűlésen is téma volt a rabszolgatörvény

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A kecskeméti közgyűlésen is téma volt a rabszolgatörvény

2018. december 13. - 11:12

Király József szocialista képviselő napirend előtt Rákosihoz hasonlította a fideszes eljárást.

Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Alpolgármester Úr!

Tisztelt Jegyző Asszony, Tisztelt Közgyűlés!

Először is engedjék meg, hogy áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánjak mindannyiunknak a szocialista frakció nevében. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítették munkánkat, támogattak minket.

Ebben az időszakban, advent idején, melyet a Hanuka fénye is bevilágít, az emberek többsége készül a karácsonyi ünnepekre és figyelmét ilyenkor a hozzátartozói, a család felé fordítja, próbálja a külvilág zajos mindennapjait hátra hagyni. Főleg igaz lehetne ez egy olyan ország esetében is, mint a miénk, ahol az európai kereszténység szellemében próbál cselekedni a FIDESZ-KDNP kormányzó párt.

Éppen ezért megdöbbentő és elfogadhatatlan az, amit tegnap karácsonyi ajándékként a magyar nép nyakába akasztottak, az úgynevezett „rabszolgatörvény” elfogadásával. Tették mindezt úgy, hogy miközben a család fontosságáról prédikáltak egész évben, ugyanis 2018 a „családok éve” volt, jövőre már nem jelent gondot az, hogy sok munkahelyen 6 napos munkahét mellett robotolhatunk. Legutóbb ilyet Rákosi Mátyás tett meg a kormányzása idején közel 70 évvel ezelőtt. Ma még nem tudjuk, hogy milyen károkat okoz ez az intézkedés a magyar családok számára, de az a diktatórikus módszer, mellyel mindezt jóváhagyták, elfogadhatatlan. Vélhetően ez a törvény a Kecskemétre települt, több ezer főt foglalkoztató külföldi cégeknek is kedvező, de az ott dolgozókat és családjaikat hátrányosan érinti.

A két kecskeméti országgyűlési képviselőnk, dr. Zombor Gábor és dr. Salacz László is nevét adta ehhez a törvényhez, amely még számos problémát fog okozni városunknak az elkövetkezendő időszakban. Ugyanakkor, mint ahogy korábbi napirend előtti felszólalásomban többször kértem őket arra, hogy városunk érdekeit képviselve mielőbb hozzanak több pénzt útjaink felújítására, a közösségi közlekedésünk korszerűsítésére, egészségügyi intézményeink bővítésére.

Kértem ezt azért is, mert látszik akár a jövő évi költségvetésünkből is, hogy városunk saját erejéből belátható időn belül nem bír megbirkózni ezekkel a problémákkal. Jó lenne, ha mielőbb ezzel foglalkoznának, nem pedig a konzultációs kérdőívek reklámozásával, és népnyúzó törvények elfogadásával. Személy szerint nagyon sajnálom, hogy országos politikusaink csak pártpolitikai érdekeket képviselnek.

Nyomatékosan kérem a képviselő testületet, határolódjunk el ettől a törvénytől és kérjük a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá ezt a szégyenteljes jogszabályt! Kérem, hogy aki ezen javaslatommal egyetért, jelképes szavazásként emelje fel a kezét.

Köszönöm a szót!