A kecskeméti rendőrség lecsapott egy kiskorú kiflitolvajra
Bravúros nyomozás végén, már a tett elkövetésének délutánján lakat alá került Kecskeméten egy elvetemült bűnöző. Mindenszentek ünnepét már előzetesben töltötte.
Egy gyerek csomagolt kiflit lopott Kecskeméten, egy (1) darabot; a boltos először elkapta, de aztán elszaladt. Mivel ismerte a gyereket, bejelentést tett a rendőrségen. A rendőrség rögtön kézbe vette az ügyet, délutánra már meg is volt a tettes - írja a Magyar Narancs.
A rendőrök közel öt óra alatt beazonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt – írja az esetről a police.hu, némileg diadalittasan.
A történet az idézett portál szerint így folytatódott: „A nyomozók a hatóság számára sem ismeretlen 17 éves fiatalkorút – őrizetbe vétele mellett – rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság 2015. október 31-én elrendelt.”
Magyarországon történt. Mi következik belőle, nos, mindenki megtanulhatja: Magyarországon ne lopj! Kiflit.