A kéz Netanjahué?
Netanjahu nagy küzdő, a végén még az USA-t is kinyírja. Bozótharcos alkat, abban jó, arról nem tehet, hogy nem lát távlatokban.
Nagyon küzd a politikai életben maradásáért, a tavaszi választásokra fel kellett valami új eredményt mutatnia, mert a belpolitikában megmerevedtek a frontok.
Megkérte hát( vagy inkább utasította?) Trumpot, hogy egy kis szívességgel dobja fel a kampányát és likvidálja az Iráni Forradalmi Gárda vezetőjét, Szulejmánit.
Trump szó nélkül engedelmeskedett,kinyírta azt a kémfőnököt, akit egyébként magától soha nem öletett volna meg és amelyikkel egészen jól , szövetségesi módon működött együtt katonailag az USA közel- keleti kontingense egészen mostanáig.
Trumpot egyáltalán nem érdekli Közel-Kelet (sem), leszámítva a zsíros üzleteket veje Kusher és a szaúdi diktátorok között. Nem is érdekli mi folyik Közel-Keleten, Szíriából úgy viharzott ki, hogy saját emberei szóltak rá, ugyan volna szíves néhány katonát mégis visszaküldeni már csak a látszat miatt is. Ott ugyanis nem sok babér termett az USA-nak és nem lett volna jó az optikája egy vietnámi-szerű elkotródásnak.
Az USA Szíriai váratlan kivonulását azért is vissza kellett vonni 24 órán belül, mert ezzel gyanúsan szabad utat adott az otthon megingott politikai tekintélyét visszaszerezni akaró háborús bűnös Erdogan szíriai behatolásának. Ezt végül is a szemfüles oroszok állították meg akik azonnal benyomultak az USA távoztával előállt vákumba.
Persze Netanjahu machinációja nem derülhetett ki nyíltan, egy gyilkosságra felbujtás mégiscsak megosztotta volna saját híveit is. Így vették be a buliba az együgyű Pompeot hogy vállalja magára, hogy ő beszélte rá Trumpot a lépésre.
Pompeo már korábban sokszor bebizonyította, hogy éppen úgy nem ért a Közel-Kelethez mint főnöke és éppen úgy nem is érdekli a térség. Így a lóláb nagyon is kilóg.
De mi is lehet ennek lépésnek a következménye? Trump úgy hiszi, legalábbis ezt ígérte neki Bibi, hogy a teljes amerikai zsidóság támogatni fogja az újra választását, ami persze már most hazugság, mert az okosabb amerikai zsidó körök régóta pontosan látják Bibi erőszakos politikájának Izraelre és az USA-ra leselkedő veszélyeit..
Ami viszont ennél fontosabb, az az hogy a likvidálás miatt 1 nap alatt összeállt az EU(Fracia)-Orosz-Kinai-Iráni koalíció, ami ha fennmarad, pláne ha erősödik egy pöccintéssel a szakadékba lökheti az USA-t gazdaságilag és katonailag.
A helyzet máris az USA számára legrosszabb irányba kezd eszkalálódni. Az iraki parlament felszólította az összes külföldi haderőt , hogy távozzon az országból, beleértve az amerikai csapatokat is. Erre Donald Trump kijelentette: Washington anélkül nem távozik Irakból, hogy ne téríttetné meg az amerikai haderő ottani költségeit.
Pedig távozni fog, vagy egyenként küldik haza koporsóban az amerikai katonák holtestét, ez pedig nem fog jót tenni újraválasztási esélyeinek.
Anyagi követelése meg inkább Iraknak lehet , valószínűleg sok tízmilliárd dollárban mérhetőek az amik által okozott múltbeli háborús pusztítások és az amerika barát cégek felé eltérített olaj folyamok.
Ráadásul tudjuk, hogy Közel- Keleten vákum nincsen, ami azt jelenti, hogy ha most eltávoznak a külföldi erők Irakból az valójában azt jelenti, hogy az orosz-kínai és iráni befolyás teljesedik ki ott is.
De Netanjahut ez nem érdekli, ő csak a márciusi 17. választásra gondol, mert az életéért küzd, mert megőrül a hatalomért és semmi sem drága neki, hogy céljait elérje.
Egyszer már Netanjahu behúzta a csőbe Trumpot Jeruzsálem fővárosként elismerésével, de ez sem volt elég a győzelméhez a legutolsó két választáson.
Úgy látszik egyre vadabb kampány eszközökre ragadtatja magát.
Mondhatná valaki persze, hogy Szaúd-Arábiának is nagy ellensége Irán, az is rávehette Trumpot a likvidálásra. Azonban Szalman trónörökös a ma napig nem oszlatta el a gyanút, hogy ő adott parancsot Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolására és Trumpnak azért annyi ösztöne még van hogy tudja, ha hírbe hoznák Szalmannal egy újabb gyilkosság kapcsán, az biztosan az elnöki székébe kerülne.
Ám ez az egész ügy bonyolultabb annál, semmint csak a külső elemző szerepében tetszelegve elmélkedjünk róla, véresen komolyan érinti az EU-t és a persze Magyarországot is.
Pompeo nehézményezte, hogy nem kapott Szuljemani likvidálása olyan megértést az USA európai szövetségeseitől, mint a térségbeliektől.
Hát bizony nem, mert az EU-nak az USA-étól eltérő a Közel-Keleti politikája és pld. Szaúd-Arábia nem az EU vezetők családjainak a nagy üzlettársa hanem a Trump családé.
Így el is jutunk ahhoz a kérdéshez, hogy egy-egy ilyen katonai akció költségeit milyen mértékben fizetik a NATO tagországok, mert eltérő politikánk miatt bizony ilyen önkényes döntések költségeihez nem szeretnénk hozzájárulni. Ezzel pedig újra felmerül a kérdés, hogy egyáltalán valóban kell-e nekünk nagyobb mértékben hozzájárulni a NATO költségvetéséhez és ha igen milyen feltételekkel.
Trump arra hivatkozik, hogy állítólag titkos, azaz általunk nem megismerhető információk szerint Szulejmáni éppen egy merénylet kitervelésén dolgozott.
Vagy így volt vagy nem, hazudott már össze-vissza Trump eleget és hazudtak az amerikaiak akkor is amikor az iraki háború megindítását indokolták.
Ami viszont valóság , az az hogy néhány napja pár tucat iraki tüntető bolondot csinált az iraki nagykövetség amerikai katonáiból , szinte megalázták őket.
Nem volt ez új fejlemény, Közel-Keleten olyan gyakran kapták a nyakleveseket az amik hogy nem győzték számolni őket. Katonailag leégtek, így egy-egy ilyen likvidálás segíthet elfeledtetni ezeket a csúfos kudarcokat a felszínesen tájékozó amerikai választók között. Ne felejtsük el, az USA-ban is lesznek választások az idén!
Ez az is jelenti, hogy ha nem fog jól állni Bibi vagy Trump szénája akkor bizony újabb likvidálásokat kell majd szállítaniuk látványosan a választóiknak.
Aki pedig még ezek után sem veszett el az összefüggések hálójában annak felhívnám a figyelmét Trump shortolási szenvedélyére, amivel vagyonnyilatkozta alapján a múltban is többet tudott keresni, mint cégei tényleges működtetésével.
Nem volnék meglepve ha ezúttal is néhány amerikai és bennfentes szaúdi cég több százmillió dollárt kaszált volna az időben megkapott füles alapján az olajra kötött határidő pozíciókkal, amiből persze Kusheren keresztül az elnöknek is csurrant cseppent valami.