h i r d e t é s

A K&H Bank aktívan hozzájárul a gazdaság újraindításához

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A K&H Bank aktívan hozzájárul a gazdaság újraindításához

2020. április 23. - 07:39

Az NHP Hajrá már igénybe vehető a K&H Bank ügyfelei számára

A kép illusztráció! - Forrás: bankarmagazin.hu

Már elérhető a K&H Bank ügyfelei számára a Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrá, a Magyar Nemzeti Bank mikro-, kis- és középvállalkozások számára igényelhető gazdaságvédelmi hitelprogramja. A K&H ezzel is aktívan hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a gazdaság mielőbb talpra állhasson.  A Bank szolgáltatását több mint 110 ezer vállalkozó ügyfél veheti igénybe.

A vírusjárvány következtében számos cég került igen nehéz helyzetbe, amelyre megoldást nyújthat a Magyar Nemzeti Bank április elején bejelentett, a Növekedési Hitelprogram új szakaszának tekinthető NHP Hajrá. A K&H Bank számára kiemelten fontos, hogy aktívan vegyen részt a gazdaság finanszírozásában, és lehetőséget biztosítson a cégek megsegítésére, ezért a mai naptól elérhetővé tette a kedvezményes hitelkonstrukciót. Az intézkedés a gyakorlatilag teljes közép és kisvállalati ügyfélkör, vagyis több mint 110 ezer vállalkozó ügyfél számára kínálhat majd kedvező kamatozású megoldást.  Az 1500 milliárd forintos keretösszegből, fix kamatozású, legfeljebb 2,5 százalékos kamattal rendelkező beruházási és forgóeszközhitelt igényelhetnek, akár a már meglévő hiteleik refinanszírozására is. 

A Magyar Nemzeti Bank 2013-ban indított Növekedési Hitelprogramjában a Bank a kezdetek óta részt vesz. A teljes NHP programon keresztül március végéig a K&H Bank több mint 420 milliárd forint összegben összesen 7501 támogatott hitelszerződést kötött, így az eddigi NHP szakaszokat tekintve összesen közel 13 százalékos piaci részesedést ért el.