h i r d e t é s

A kormány azon dolgozik, hogy sokkal több halat együnk

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormány azon dolgozik, hogy sokkal több halat együnk

2015. május 02. - 15:34
0 komment

Rövidesen elkészül a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program, amellyel megvalósítható a következő években az ágazat előtt álló legfontosabb feladat: az éves szinten mintegy 5 kilogrammos hazai fejenkénti halfogyasztás megduplázása - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára.

A programot az Európai Bizottsághoz kell benyújtani, és ha jóváhagyják, akkor a 2020-ig tartó ciklusban 15 milliárd forintnyi támogatást kap a hazai halászati ágazat - mondta Viski József. Ez a keret 3 milliárd forinttal nagyobb, mint az előző időszakban volt - tette hozzá. - írja az origo.hu

Ha unja a pontyot

A hazai halfogyasztás növelését elsősorban népegészségügyi szempontok indokolják - mondta a politikus. Az öt kilogrammnyi egy főre jutó mennyiséggel ugyanis Magyarország az utolsók között áll az unió tagországai között,MÁS ORSZÁGOKBAN ÉVENTE 4-5-SZÖR ENNYI HALAT FOGYASZTANAK. 

Viski József elmondta azt is, hogy célszerű lesz növelni a halfajták kínálatát is: a halgazdaságokban lehalászott mennyiség 80 százaléka jelenleg ponty. A harcsa, a csuka, a süllő és a pisztráng azonban jobban eladható, ezek a ragadozó halak exportképesek is - hangsúlyozta a politikus.

Több halat adnak majd a menzán is

A hazai halfogyasztás növelése érdekében a tervek között szerepel, hogy a közétkeztetésben bővüljön a hazai halételek kínálata - ez naponta hozzávetőleg 2 millió felnőtt és félmillió gyerek egészségesebb táplálkozását jelentené. Azonban az iskolai menzákon, üzemi konyhákban a friss hal folyamatos biztosítása  jogszabályi módosításokat, a gyakorlathoz igazítást igényel - jegyezte meg a helyettes államtitkár. 

 

origo.hu (Fotó: Lehalászás és halfeldolgozás a Hortobágyi Halgazdaság Zrt-nél, Nagyhegyesen // Fotó: Origo)

Posted by SEJT on 2015. május 2.