h i r d e t é s

A kormány emelésről beszél, de ez inkább csak emelgetés

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormány emelésről beszél, de ez inkább csak emelgetés

2018. február 18. - 06:58

Kormányunk igyekszik minden segítséget megadni a rászorulóknak, ezért 2018-ban több szociális támogatás összege is emelkedett.

Emelkedik az ápolási díj összege

Január elsejétől újabb 5%-kal emelkedett az ápolási díj összege. A vonatkozó jogszabály jelenleg az ápolási díj három típusát szabályozza. Az alap ápolási díj összege 31000 Ft-ról 32550 Ft-ra, az emelt összegű ápolási díj 48825 forintra, a kiemelt ápolási díj pedig 58590 Ft-ra nőtt.

Nőtt a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény

Ezentúl a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, ha a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg

  • az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 145%-át (korábban ez 140% volt),
  • vagy az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 135%-át (korábban ez 130%volt)

Emelkedett a rászoruló időskorúak járadéka

Erre a járadékra az jogosult, aki elérte a nyugdíjkorhatárt, de megélhetési jövedelemmel nem rendelkezik. A támogatás forintba kifejezve az öregkori nyugdíj legkisebb összegének

  • a házastársával, élettársával közös háztartásban élő, a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltött személy esetében 85%-a, vagyis 25435 Ft;
  • az egyedülálló, az irányadó nyugdíj korhatárt betöltött, de 75. évesnél fiatalabb személy esetében 100%-a, vagyis 31350 Ft;
  • az egyedülálló, 75. életévét betöltött személy esetében 135%-a, vagyis 42320 Ft.

A normatív közgyógyellátás jövedelemhatára is emelkedett

A területileg illetékes járási hivatalok normatív jogcímen közgyógyellátásra való jogosultságot állapíthatnak meg annál, akinek a havi, rendszeres gyógyító ellátásának költsége meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének (jelenleg 31350 Ft) a 10%-át (3135 Ft).

Változott az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás összege is

Ilyen támogatást az az aktív korúak ellátására jogosult személy kaphat, aki

  • egészségkárosodottnak minősül,
  • 14 éven aluli kiskorú gyermeket nevel és a gyermek ellátását napközbeni ellátást biztosító intézményben, illetve nyári napközis otthonban, óvodában vagy iskolai napköziben nem tudják biztosítani.

A foglalkoztatást helyettesítő támogatás összege idén havi 23480 Ft-ra emelkedett. (ripost.hu)