h i r d e t é s

A kormány keletre nyitna az oktatásban is

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

A kormány keletre nyitna az oktatásban is

2017. március 05. - 08:03

 

Első alkalommal rendeztek Moszkvában Orosz—Magyar Felsőoktatási Fórumot, melynek fókuszában a két ország közötti együttműködési lehetőségek álltak.

Forrás: AFP / Sputnik / Alexey Druzihnin

A rendezvényt a Nemzetközi Oktatási Vásár követte, melyen Magyarország kiemelt vendégként szerepelt. A Tempus közalapítvány koordinálásával 12 magyar egyetem mutathatta be képzési kínálatát. A cél minél több orosz hallgató vonzása a magyar felsőoktatási intézményekbe.

Érthető Magyarország kiemelt szerepe a rendezvényeken, hiszen a miénk az egyik leginkább oroszbarát kormány a kontinensen. Sok orosz diák is tanul magyar egyetemeken, viszont érdekesség, hogy nagy részük a CEU-n, ahol a legjobb az angol nyelvű oktatás. Ezen diákok tekintélyes része viszont kifejezetten az Oroszországi viszonyok elől menekül Európába és nem szimpatizál sem Putyin, sem Orbán kormányával, és a kormány az utóbbi időben kifejezetten barátságtalan az egyetemmel szemben. Elképzelhető tehát, hogy a két kormány kifejezetten erre a helyzetre akar reagálni - írja az eduline.hu.


 

h i r d e t é s