h i r d e t é s

A kormány leépíti a cafeteriát, de a miniszterek fizetését ötmillióra emeli

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormány leépíti a cafeteriát, de a miniszterek fizetését ötmillióra emeli

2018. június 21. - 17:35

Korózs Lajos MSZP-s politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján bírálta, hogy a kormány az 1,3 milliós miniszteri fizetéseket 5 millió forintra akarja emelni, miközben a jövő évi adótörvények szerint számos béren kívüli juttatás kedvezményes adózása megszűnik. 

Illusztráció: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ebbe a körbe tartozik az étkezési utalvány, a helyi bérletek támogatása, az iskolakezdési támogatás, az egészség- és nyugdíjbiztosítási pénztárak támogatása, továbbá a százezer forintos, készpénzben adott támogatás lehetősége is - sorolta az MSZP szakpolitikusa, aki szerint az intézkedés kárvallottjai a munkavállalók, a közszférában dolgozók, a kisvállalkozók és "kényszervállalkozók", illetve a kultúra és a turizmus egyes ágazatai lesznek.

Hozzátette: a fiatalok is "pofára fognak esni", mert a lakáshitel és a diákhitel törlesztéséhez adott munkáltatói juttatás adómentessége is megszűnik.

Korózs Lajos hazugnak tartja azt a kormányzati állítást, hogy munkáltatók majd a bérbe építve fogják odaadni a munkavállalóknak ezeket a juttatásokat. Szerinte ez a lépés inkább a feketegazdaságot fogja erősíteni, hiszen aki meg akarja tartani munkavállalóját, az majd zsebbe fizet neki.

Az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s elnöke közölte: az ügyben egyeztetésre hívja a szakszervezeti konföderációkat, így a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok vezetését. 

Hozzátette: az Országgyűlésben módosító indítványokat is benyújtanak a támogatási formák megmaradása érdekében, valamint azért is, hogy a miniszterek ne kaphassanak évi 60 millió forintos fizetést.

Kérdésre válaszolva "meglehetősen undorítónak" és csalódásnak nevezte, hogy a Jobbik szerdán a kormánypártokkal együtt megszavazta a hetedik alaptörvény-módosítást és a "Stop Soros" törvénycsomagot. Korózs Lajos úgy fogalmazott: szerdán "tort ült a fasizmus a magyar parlamentben". Az MSZP politikusa Orbán Viktort "diktátornak" nevezte, a mai magyar berendezkedést pedig a 1930-as évek korporatív olasz államához hasonlította, mert szerinte az Orbán-kormány Mussolini fasiszta államának kiépítéséhez hasonlóan, minden áron szűkíteni akarja az állampolgárok, civil szerveződések, autonómiák mozgásterét.

Arra a kérdésre hogy az MSZP megyei szervezetei mennyire értenek egyet a pártelnöki és a frakcióvezetői tisztég egy kézben tartásával, Korózs Lajos azt mondta: a vasárnapi kongresszuson tudomása szerint senki nem fogalmazott meg ilyen aggályt.

(MTI)