A kormány szembefordult a nagybirtokosokkal

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormány szembefordult a nagybirtokosokkal

2015. június 30. - 08:13
0 komment

Egyelőre nem tudni, hogy a kormánynak, vagy magának Lázár Jánosnak vannak becsípődve Magyarország legnagyobb földbirtokosai, de tény, hogy a vidékfejlesztési támogatások következő hétéves ciklusának beélesítése előtt a kabinet újra gombolta a földalapú uniós támogatások hazai rendszerét. 

Az atv.hu-nak nyilatkozó agrárszakértő szerint eddig minden kormányzat érdekelt volt a mezőgazdaság kaotikus struktúrájában, és a tervezett korlátozások, illetve arányosítások önmagukban nem lesznek elegendőek az átláthatósághoz.

Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter egy hónapon belül kétszer is szóba hozta a Kormányinfó sajtótájékoztatón, hogy mekkora aránytalanságok uralkodnak a sok ezermilliárdos területen. Erre a következtetésre a 2007-2014 között legtöbb agrártámogatásban részesülők 500-as listája alapján jutott. Az első meglepetés állítása szerint akkor érte a minisztert, amikor azzal szembesült, hogy a táblázatban nem szerepelnek magánszemélyek, vagyis 2010 után is a nagy agrárvállalatok voltak a nyertesei a finanszírozási modellnek.

75 százalék az 5 százaléké

2007 és 2013 között 4400 milliárd forint került kifizetésre több mint 321 ezer ügyfél részére. Az összes támogatott egy százaléka kapta a támogatások ötven százalékát (2211 milliárd). A rendelkezésre álló uniós források 75 százaléka a jogosultak 5 százalékához került (3249 milliárd). 495 ügyfél kapott 1 milliárd forint fölötti támogatást és 11 esetben az ország legnagyobb földbirtokosai több mint 10 milliárdos támogatást hívtak le.

A kormány két megoldást is talált arra, hogy a következő hét évben máshogy alakuljanak a fenti százalékok. Meghatározott területnagyság – jelen állás szerint 1200 hektár – fölött nem kapnak támogatást a földhasználók, illetve az Európai Bizottság jóváhagyásával bekerül a magyar vidékfejlesztési operatív programba, hogy a források 80 százaléka a kis gazdaságokat illeti, és a maradék 20 százalék juthat csak nagyobb gazdaságoké. Ennek biztosítékaként a kormány olyan támogatási szerződéseket köt az érintettekkel, amelyek a 2018-as választások után sem lesznek felülvizsgálhatók.


Gyurcsány Ferenc - Forrás: atv

Gyurcsány, Bajnai, Antall

A területre rálátó kormányzati forrásunk elmondta, hogy hatalomra kerülésekor a második Orbán-kormány nem tudott belenyúlni a 2007-ben elfogadott vidékfejlesztési forrástáblába, mert az már lényegében üres volt, viszont ígéretet tett a támogatási rendszer 2014 utáni átalakítására. Tény ugyanakkor, hogy az elmúlt négy évnek a mások által Fidesz-közelinek mondott agrároligarchák nem a vesztesei voltak a földalapú támogatásoknak. A DK és az Együtt meg ne farizeuskodjon a szisztéma haszonélvezőit kárhoztatva – mondja forrásunk –, amikor Gyurcsány és Bajnai tehetnek arról, hogy ekkora játszmák zajlottak az uniós forrásokkal.

A mezőgazdasági nyilvántartásokat az Antall-kormány földművelésügyi minisztere, Nagy Ferenc József szüntette meg egy tollvonással. Azóta sem tudjuk pontosan, hogy ki és mekkora termőföldet használ. Ráadásul a 2004-es uniós csatlakozásunk után úgy sikerült rendeletbe foglalni a vonatkozó EU-s szabályokat, hogy az eredeti szándék szerinti üzem-alapú nyilvántartás, itthon gazda-alapúvá transzformálódott. Így aztán 11 éve nem tudja senki – mondja az atv.hu-nak nyilatkozó agrárszakértő –, hogy hány mezőgazdasági üzem van Magyarországon.


Bajnai Gordon - Forrás: atv

Sötétben tapogatózunk

Az Agrárkamarának körülbelül 340 ezer tagja van. Ebből kb 5 ezren termelik meg az ágazati GDP 76 százalékát és fizetnek 1 millió forint fölötti kamarai tagdíjat. Az is nagyjából valószínűsíthető, hogy a jelenlegi 190 ezer területalapú támogatási igényből, legfeljebb 70 ezer az üzem. De hogy a zsebszerződések mögé rejtett tulajdoni viszonyok folytán hány gazda veszi fel hány cég nevében a támogatásokat, arra senki nem merne fogadni. A szakértő úgy látja a földalapú támogatás értelme csak 300 hektár alatt érvényesül, a többi uniós forrást pedig át kellene csoportosítani vidékfejlesztésre.

Ha komolyan gondolja a kormány, hogy visszatér a Római Szerződés 33. cikkének eredeti tartalmához (a közös agrárpolitika célkitűzései), akkor a szakértő szerint azzal kell kezdenie, hogy kideríti: ma Magyarországon konkrétan kinek, konkrétan mekkora birtoka van. Ehhez elkerülhetetlen, hogy a kormány hajlandó legyen összevezetni a földnyilvántartást, a földhasználati nyilvántartást, a kamarai tagnyilvántartást, a földalapú támogatási nyilvántartást, és a NAV adatbázisát. Valódi földhasználati és üzemtérkép nélkül ugyanis egyfelől marad a káosz és a zsebszerződések, másfelől pedig a jövőben sem lehet az üzemekhez igazítani a támogatásokat.


Kis Miklós Zsolt - Forrás: atv

Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkársága arról tájékoztatta az atv.hu-t, hogy a nagyméretű gazdaságoknak kedvező támogatáspolitika felülvizsgálata az vidékfejlesztési célú forrásokra is vonatkozik. Érvelésük szerint a szocialista kormányzatok tervezték a 2007-2013-as támogatási időszak alapjául szolgáló Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot, amelynek köszönhetően a főként szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó nagy agrárcégek hívták le az elérhető források nagyobb hányadát. A Vidékfejlesztési Program elfogadását követően nyár végén, ősszel megjelenő új pályázatoknál a források 80 százaléka a kis- és közepes gazdaságok számára lesz elérhető.

 

atv.hu (Címlap: Lázár János - Forrás: atv)

Posted by SEJT on 2015. június 29.