A Közgépet minden közbeszerzésből kitiltják
Ez a közigazgatási határozat még a sokat látott közbeszerzési szakértők szerint is kirívóan sérti az magyar és az európai uniós jogszabályokat -
ezt mondja Simicska Lajos cége, a Közgép a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) egy mai határozatára - írja az index.
Az ügy előzménye, hogy a Közgép a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő kivitelezői munkálataira pályázott, de a KDB adathamisításra hivatkozva kizárta.
Az ok, hogy a közbeszerzés ajánlatkérőjének - az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnak - a gyanúja szerint a Közgép a Kötiviép'B-vel közös konzorciumban beadott pályázatában
- alvállalkozói referenciájára,
- illetve a közbeszerzés pályázati kiírásában előírt zárt hajórészek méretére vonatkozóan hamisított adatokat közölt.
Pedig a Közgép és társa ajánlata volt árban a legkedvezőbb, ami a március 24-i tenderbontáson derült ki. Az építkezést 6,7 milliárdért vállalták volna, 200 millió forinttal olcsóbban a 6,9 milliárdos ajánlattal induló A-Híd-, Swietelsky- és Mészáros és Mészáros Kft.-konzorciumnál. Utóbbi cég tulajdonosa a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc.

Mészáros Lőrinc
Fotó: Máthé Zoltán
Az ügyben nem is a Közgép kigolyózása a legérdekesebb, hanem az, hogy
a Simicska céggel szembeni adathamisítós vád miatt a vállalat három évig semmilyen közbeszerzésen nem indulhat.
Ez az oligarcha és a kormányfő szétválásának eddigi leglátványosabb következménye lenne - Simicska államigazgatásban tevékeny embereinek kisöprése mellett. És persze nagyon is pikáns, hogy az évekig nagy kedvenc cég, amelyik hasonló módszerekkel ért el rekordbevételeketmindenféle közbeszerzésen, most a megromlott kapcsolat miatt totális parkolópályára kerülhet.
A Közgép ki is adott gyorsan egy közleményt, amiben többek között arra panaszkodik, hogy
a hamis adatszolgáltatást annak ellenére állapították meg cégünk terhére, hogy a Közgép csak továbbította azokat az adatokat, amelyeket az érintett hajók tulajdonosa közölt -
magyarán a cég szerint a hamisítás nem volt szándékos, ráadásul a Közgép-pályázatában leadott és a hajó tényleges mérete közti eltérése nem is túl jelentős, nem több tíz négyzetméternél.
Simicskáék az üggyel bíróságra mennek és "valamennyi rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségét ki fognak" használni. Ez a folyamat a fellebbezésekkel együtt persze évekig is húzódhat, addig várhatóan elúszik minden államtól érkező pénz, ami a Közgép működését fenyegeti.
A kikötőpályázat eddig a kizárásügy miatt állt, a KDB döntése után viszont elméletileg bármikor jöhet az eredményhirdetés.
index.hu (Címlap Fotó: Szémann Tamás)
Posted by SEJT on 2015. július 17.