A kultúrharc folytatódik

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A kultúrharc folytatódik

2018. október 23. - 11:46

Ady után Orwell került (?) Orbánék tiltólistására

Törölték Orwell 1984 című könyvét a Magyar Elektronikus Könyvtárból - írja a 24.hu

A Momentum Mozgalom hétfő este megosztotta a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán keresztül Orwelltől az 1984-et.

superanalyzeme Tumblr oldala viszont ma észrevette, hogy már ez a dokumentum nem érhető el a MEK gyűjteményében.

A könyvet 2003-ban változtatták utoljára, 94744-szer töltötték le. Azt írják, tegnapig ezzel semmi baj nem volt.

A 24.hu információi szerint a dokumentumot szerzői jogi aggályok miatt távolították el a rendszerből. Kérdéseinket elküldtük az Európa Kiadónak és a MEK-nek is, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket. A Momentum Mozgalom az üggyel kapcsolatban a 24.hu-nak annyit mondott:

Nekünk sincs több információnk az ügyről. Viszont most beszerzünk néhány példányt az 1984-ből, hogy a Nyitás Fesztiválon osztogassuk. Reméljük, a könyvesboltokban még kapható.

Egyébként még 2009-ben az Amazon járt hasonlóan, miután a cég nem kért külön szerzői jogokat a digitalizálásra.